RETRO RÁDIÓ

Decemberben nyílik a Budapest Park korcsolyapályája





Tízéves történetében először készül téli üzemmel a főváros egyik legnagyobb, szabadtéri szórakozóhelye – a Budapest Park téli meseországának kapuja december 3-án nyílik meg, középpontjában pedig egy hatalmas jégpálya várja majd a korcsolyázni vágyókat. (X)



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.11.16.
tél

Alig ért véget az indián nyár a Budapest Parkban, a szórakozóhely egy több szempontból is kivételes évadot tudhat maga mögött. A viszontagságos tavalyi év után ugyanis végre visszatért a jókedv és az élőzene, s közönségükkel együtt ünnepelhették jubileumi tizedik szezonjukat. Most pedig teljesen új, (befagyott) vizekre eveznek, az i-re a pontot téli működésükkel teszik fel. Az elmúlt tíz év felejthetetlen estéit idézhetjük fel tehát a „tett helyszínén”, emellett pedig vadiúj, varázslatos élményeket is szerezhetünk.

A Budapest Park Jégvilágban az eddig nagytánctérként ismert terület most a korcsolya és a téli hangulat szerelmeseinek kedvez, a több mint 1200 négyzetméteres, monumentális jégpályával, a hét minden napján – hétköznap délutáni idősávban, hétvégén pedig egész nap, sőt, meghosszabbított nyitvatartással. A kisgyermekeknek pedig külön pályaszakasszal készülnek, hogy mindenki zavartalanul, biztonságosan csúszhasson. A korcsolyázás egy etapja – a jégpálya rendszeres takarítása miatt – 90 percig tart, ezért érdemes időben érkezni, hogy kényelmesen rákészülhessünk a csúszásra, akár a réteges felöltözéssel, akár a korcsolya kölcsönzésével vagy élezésével. Ráadásul előtte és utána is mindenki találhat magának elfoglaltságot a Park téli mesebirodalmában, hiszen a hűvös időszakhoz illően új étel- és italkínálattal készülnek, a jeges vodkaszódákat a rumos tea és a forralt bor váltja fel. Ha esetleg nem koriznál, csak karácsonyi hangulatba kerülnél egy forró itallal és nosztalgiáznál a haverokkal az elmúlt nyár emlékeiről, természetesen erre is lesz lehetőséged – a Park Jégvilág kapuja ugyanis bárki előtt nyitva áll. A területre belépni ráadásul ingyenesen lehet, jegyet csak a koripálya használatához kell váltani, amit elővételben vagy a helyszínen is megtehetnek a látogatók.

A Budapest Park Jégvilág tehát december 3-án nyitja meg kapuit a közönség számára, és egy különleges hangulatú téli világba kalauzol majd minket, a Parktól megszokott módon szabadtéren, a csillagos ég alatt.

A jegyértékesítés november 22-én indul! (X)





Ezeket olvastad már?
Eldördült a startpisztoly: Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

Eldördült a startpisztoly: Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

Teljes káosz vár Budapestre a hétvégén, ezek az okok

Teljes káosz vár Budapestre a hétvégén, ezek az okok

Nagy baj van a SPAR egyik népszerű termékével: azonnali termékvisszahívást rendeltek el

Nagy baj van a SPAR egyik népszerű termékével: azonnali termékvisszahívást rendeltek el

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás