RETRO RÁDIÓ

Csodálatos gyógyulás, négyféle halálos kórt győzött le ez a fiatal





A 24 éves Nathan túlélte az agydaganatot, a vérmérgezést, az agyhártyagyulladást és még a koronavírust is.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.02.05.
legyőzhetetlen szervezet

A fiatal férfi csodával határos módon túlélte mindegyik betegséget, és másokat is arra ösztönöz saját példájával, hogy soha ne adják fel.

Az Angliában élő Nathan Cummingsot agytumorral diagnosztizálták, orvosaitól pedig megtudta, egész életében növekedhetett szervezetében ez a rosszindulatú daganat, amely már ping-pong labda nagyságúra megnőtt - írja a Dailystar.

Nathan korai tüneteit először az orvosok fülfertőzésnek hitték, később derült ki, hogy valami egészen más kór támadta meg.

2019 októberében munkahelyén veszítette el egyensúlyát, ezt követően a Royal Preston Kórházba szállították, ahogy egy életmentő műtét során eltávolították a daganat 90 százalékát. Nathan családja felkészült a legrosszabbra, miután az orvosok közölték velük, lehet, hogy családtagjuk nem éli túl a beavatkozást. Ő mégis felgyógyult és lábra állt.

Rövid ideig élvezhette azonban a gyógyulása eredményét, decemberben ugyanis megint a halál szele legyintette meg, amikor agyhártyagyulladást kapott. Ez után még kétszer szenvedett a kemoterápiája során vérmérgezést 2020-ban. Idén januárban pedig pár hétre még koronavírussal is megfertőződött, de mindegyik betegségből felgyógyult.

„Nagyon nehéz időszakon vagyok túl, minden betegséget elkapok és rosszul vagyok folyamatosan. Miért velem történik ez? Nem értem„ - mondta el a lapnak a férfi, aki hálás azonban, hogy sikeresen túlélte mindegyik kórságot -„Úgy érzem, mindenen keresztül mentem már.„

Nathan története megmutatta, hogy az emberi test bármilyen betegséggel szemben fel tudja venni a harcot.

 

 

 





Ezeket olvastad már?
Már egy hete hiába keresik a 11 éves pápai kisfiút, látta valaki Krisztiánt?

Már egy hete hiába keresik a 11 éves pápai kisfiút, látta valaki Krisztiánt?

A hajléktalanprobléma megoldását sürgeti Sára Botond, aki szerint ez sokaknak „fájni fog”

A hajléktalanprobléma megoldását sürgeti Sára Botond, aki szerint ez sokaknak „fájni fog”

„Húszéves koromig nem volt farmerem, mert nem engedhettem meg magamnak” – csaknem fél évszázados a magyar farmer

„Húszéves koromig nem volt farmerem, mert nem engedhettem meg magamnak” – csaknem fél évszázados a magyar farmer

Frontális ütközés történt: két kisgyerek sérült meg a kedd reggeli balesetben

Frontális ütközés történt: két kisgyerek sérült meg a kedd reggeli balesetben

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás