RETRO RÁDIÓ

Covidnak akarta elnevezni a lányát egy anyuka





A gyereknek biztos lesz egy-két szava, amikor a különleges neve miatt egy barátja sem lesz a suliban.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2020.11.20.
eszement

Reméljük a kismamának nem ment el teljesen az esze, és csak be akarja írni magát a névadás történetébe azzal, hogy elsőként nevezi el a gyermekét Covidlynnek, azaz Covidnak. Nem tudjuk, hogy ez csak egy rossz vicc vagy szándékos polgárpukkasztás, mindenesetre nem biztos, hogy könnyű élete lenne a tavasszal születendő kislánynak.

Hiszen képzeljük csak el, amikor suttogva ejtené ki a nevét az okmányirodában, vagy éppen egy helyes fiúnak mutatkozna be egy buliban, valószínűleg a várva várt első csók el sem csattanna el. Egy azonban biztos, a világ minden táján értenék majd a szót, hogy Covid, mintha csak azt mondanánk „Helló”, de míg az utóbbi egy ártatlan üdvözlés, addig az előzőtől mindenkit kirázna a hideg, hiszen a világjárvány rengeteg családnak okozott gyászt és szomorúságot.

A koronavírus több, mint egy millió ember halált okozta már, és tovább pusztít, csak úgy, mint korábban a lepra vagy a spanyolnátha, de nem is nevezte el ezekről a gyilkos betegségekről senki a gyermekét.

Azt viszont nem vitathatjuk, hogy egyedülálló a névválasztás. Az anyuka közösségi oldalán vetette fel a kérdést, amire természetesen egyből özönlöttek a negatív kommentek, de akadt köztük további névjavaslat is, mint például Karantína vagy Vakcina.

.

Természetesen a szülők végül nem fogják így nevezni gyermeküket, bár a leendő apukának még mindig tetszene ez a keresztnév, anyósa fel van háborodva fia és menye hajmeresztő ötletétől.

Még az is lehet, hogy az anyuka csak egy kis figyelemre vágyott, hiszen gyorsan letettek a 21. század leghátborzongatóbb nevéről.

 





Ezeket olvastad már?
„Nem hiszem el, hogy ez újra megtörténik” – kifakadt a lány, apja után a bátyját is halálra gázolták

„Nem hiszem el, hogy ez újra megtörténik” – kifakadt a lány, apja után a bátyját is halálra gázolták

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás