RETRO RÁDIÓ

Újabb megrázó részletek a Covid-osztályon szurkáló férfiról, másokat is megtámadt





Egy másik betegre, ápolókra és a kórház biztonsági őreire is rátámadt az a 37 éves kínai férfi, aki szombaton megszurkálta a Honvédkórház Podmaniczky utcai telephelyén betegtársát, aki szerdán életét vesztette - közölte Gál Sándor, a Budapesti Rendőr-főkapitányság életvédelmi osztályvezetője a rendőrség honlapjára csütörtökön feltöltött videón.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.03.18.
VI. kerület harminc szúrás

Az alezredes elmondta: a járőröket szombat délután riasztották azzal, hogy a kórház Covid 2-es intenzív osztályán egy ott kezelt férfi minden előzmény nélkül megszurkálta betegtársát. Hozzátette: mire a rendőrök a helyszínre értek, a kórház biztonsági őrei lefegyverezték a támadót.

Gál Sándor elmondta: szombaton az egyik ápoló segélykiáltást hallott, majd a kórteremben azt látta, hogy a nő mellett áll egy férfi, aki a nyakát szorongatja és a mellkasát üti. A férfi az ápoló megjelenésére abbahagyta a támadást és a kórteremben a kötözésre használt ollókat felkapva támadóan indult felé. Az ápoló kihátrált a folyosóra, de közben odaért egy másik ápoló is, így már ketten próbálták megfékezni a támadót. Miközben hátráltak, a következő kórteremhez értek, ahova a férfi bement.

A kínai férfi egy sebész ollóval csaknem harmincszor szúrta meg a nő fejét (Fotó:MTI/Kovács Tamás/ képünk illusztráció)

Ebben a kórteremben egy altatás és lélegeztetés alatt lévő 54 éves nő feküdt. A férfi kitépte a nő szájából a csöveket, és az ollóval mintegy harmincszor lesújtott az asszony fejére. A támadás után kiment a folyosóra, majd az előtérbe, ahol az egyik biztonsági őrt is megtámadta, aki kivédte a támadást, de a kezén így is megsérült. Az őrök azután földre vitték a támadót és átadták a rendőröknek.

Gál Sándor a sértettről elmondta: az 54 éves asszony március elején került az intenzív osztályra. A támadás után állapota életveszélyessé vált, oxigénhiányos állapotba került és csak hosszadalmasan tudták újraéleszteni. Állapota kritikussá vált, majd szerdán elhunyt - tette hozzá.

A bíróság elrendelte a kínai férfi letartóztatását

A támadót a pszichiátriára vitték, de olyan állapotban volt, hogy gyanúsítottként nem tudták kihallgatni. A bíróság azóta elrendelte a letartóztatását, és a fogvatartás helyéül a tököli büntetés-végrehajtási kórházát jelölte ki.

Az alezredes a támadóról azt mondta: 37 éves, kínai állampolgár, nem beszél magyarul, budapesti lakos, rendezett családi körülmények között él, büntetlen előéletű és szakácsként dolgozott.

Sem a beszerzett információk, sem a kórházi leletek alapján nem bizonyított, hogy kábítószer-fogyasztó” - fogalmazott az alezredes, cáfolva az erről szóló sajtóinformációkat. Hozzátette: szakértők bevonásával vizsgálják, mi váltotta ki belőle a tettét.

Közölte, várhatóan további gyanúsításokat fognak közölni a férfivel: közfeladatot ellátó személy sérelmére, több ember sérelmére, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletének, valamint súlyos testi sértés kísérletének megalapozott gyanúját.





Ezeket olvastad már?
Két halott Ferihegynél: Hét nepáli menekült el a rommá tört autóból

Két halott Ferihegynél: Hét nepáli menekült el a rommá tört autóból

Rettegnek a lakók Újbudán – lassan mindennap kioltanak egy életet

Rettegnek a lakók Újbudán – lassan mindennap kioltanak egy életet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

Álmai tortáját rendelte meg egy nő: durván félreértették – Videó

Álmai tortáját rendelte meg egy nő: durván félreértették – Videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás