RETRO RÁDIÓ

Célegyenesben Sopron autóútja





Még az idén átadják Sopron gyorsforgalmi kapcsolatát, és elkezdődött a várost elkerülő szakasz, valamint egy autópálya-alagút építése is. Látványos az M8-as nyugati végének kivitelezése is, Vasszentmihálynál az ország egyik legnagyobb völgyhídja épül - írta a szombati Magyar Nemzet.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.10.31.
építkezés

Több szempontból is fontos gyorsforgalmi kapcsolat épül a magyar-osztrák határ közelében: az M85-ös út Sopront köti be a sztrádahálózatba, másfelől, forgalmat vehet majd át az M1-esről. Az M85-ös gyorsforgalmi út kétszer két sávon, 110 kilométeres sebességre engedélyezve Csorna és Sopron között létesül, a várost elérő szakaszok kivitelezésének a határideje az év vége - írta a lap. Az 57 kilométeres gyorsforgalmi utat négy szakaszban építik, közülük a Csorna és a Fertőd-Endrédmajor közötti 20,05, a Fertőd-Endrédmajor és Nagylózs közötti 15,6, illetve a Nagylózs és Sopron-kelet közötti 15,4 kilométeres szakaszok révén jutnak majd el a járművek a nyugat-magyarországi városba. A negyedik szakasz Sopron-kelet és Fertőrákos között, 6,4 kilométeren kerüli meg Sopront és éri el az országhatárt. Utóbbi tartalmaz egy alagutat is, amelynek megépítését a napokban kezdték meg. Az M85 soproni elkerülőjére, amelynek része a bécsi-dombi alagút, a beruházó NIF 2018-ban írt ki nyílt közbeszerzési eljárást, és 2024 közepére készülhet el. Először a bal oldali, majd a jobb oldali járatot alakítják ki. Az áttörés a tervek szerint egy-egy évet fog igénybe venni. A bányászati munkákat az alagút szigetelése és belső vasbeton szerkezetének megépítése követi majd.





Ezeket olvastad már?
Sötét jóslat: aszteroidák hullhatnak a fejünkre, mire a Marson fogunk élni

Sötét jóslat: aszteroidák hullhatnak a fejünkre, mire a Marson fogunk élni

Rejtélyes robbanás Angyalföldön – Ferencet megdöbbentette, mi áll a háttérben

Rejtélyes robbanás Angyalföldön – Ferencet megdöbbentette, mi áll a háttérben

Nincsenek szavak: egymást követik a hajnali fagyok

Nincsenek szavak: egymást követik a hajnali fagyok

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás