Bűvös tünemény: tíz dolog, amit biztosan nem tudtál a magyar rádiózásról

A bűvös tünemény, egy központi egység köré szervezett, lényegében a lakások telefonkészülékeiből álló, vagyis a telefonokon át hallgatható „beszélő újság” volt, ahogyan akkoriban az emberek nevezték. Kezdetben a műsort nem is műsornak, hanem napirendnek hívták, amely pontos időt jelzett, tőzsdejelentéseket, napi és országgyűlési híreket és a hírlapok vezércikkeit olvastak. Az „adást” csak akkor lehetett hallani, ha annak kapcsolását a telefonállomás tulajdonosa kérte a telefonközponttól.

A Telefonhírmondó először 1893. február 15-én szólalt meg és bár sajnos Puskás egy hónap múlva tragikus hirtelenséggel elhunyt, a fejlődés nem állt meg. Utóda, Popper István megalapította a „Telefonhírmondó Részvénytársaságot” és a rohamos iramban fejlődő vállalat pillanatok alatt kinőtte a Magyar utca 6. alatti ház néhány szobáját. Az izmosodó, terjeszkedő vállalkozás az Erzsébet körút 24. alá költözött. A fejlődés olyan ütemű volt, hogy 1894. októberében ismét költözni kellett, most a Rákóczi út 22. szám alatti négyemeletes ház III. és IV. emeletén rendezkedett be a Telefonhírmondó Társaság. Az előfizetők száma évről évre gyarapodott, az indulás évében még csupán 500 pesti polgár volt kíváncsi az új technikai csodára, de hét évvel később már több mint hatezren hallgatták a „telefonos híreket”. Két év múlva, 1896-ban pedig már nem csupán a híreket hallgathatták, de közvetítették a Magyar Királyi Operaház előadásait, kapcsolták a Népoperát, a Nemzeti és a Király Színházakat is. Megpróbálták hálózatba kötni a nagyobb magyar városokat is, de csak Szegedig és Miskolcig jutottak, mert a szép terveket keresztülhúzta a pénzügyi remények meghiúsulása. További szolgáltatásként 1911-től a cég központi, Rákóczi út 22. alatti óraközpontja szabályozta a főváros legkülönbözőbb pontjain felállított villamosórákat is, amelyből 1924-ben már 196 fő- és 655 mellékóra működött.

A páratlan fejlődési ívet az I. világháború törte ketté, majd a forradalom és ellenforradalom tett meg mindent a megmaradt technikai eszközök szétveréséért. A töretlen hittel és energiával rendelkező Popper István azonban nem adta fel, 1922-ben a még mindig a Rákóczi út 22. alatt székelő, lassan pusztuló Telefonhírmondót felajánlotta az 1880-ban alapított, majd a húszas évek elején frissen újjászervezett Magyar Távirati Irodának, amelyet az agilis, tetterős leveldi Kozma Miklós miniszteri tanácsos irányított 1920. augusztus 7-e óta.

Öt év múlva indult meg egy 2 kW-os adó próbaüzeme, amelyhez a Telefonhírmondó Részvénytársaság ajánlotta fel Rákóczi út 22. szám alatti helyiségeit. 1925 nyarán a Rákóczi úti házban megindultak az átalakítási munkák, egy korszerűnek mondható stúdiót hoztak létre, amelyben 1925. szeptember 25-én próbaüzem jellegű hangversenyt tartottak. Két hónap múlva aláírták a rádiószórás engedélyokiratát, amely értelmében a koncessziót a Telefonhírmondó Részvénytársaság kapta meg egész Magyarország területére. A koncesszióval egy időben megszületett a rádiózás részleteit szabályozó rádiórendelet is. A megszülető rádió felolvasó stúdiója a Rákóczi út 22. számú ház III. emeletén volt, míg a IV. emeleten kapott helyet az új nagy stúdió, a várószobák, a rendező fülkéje és a zenekarok hangoló szobája is.

Az új médiumot, a körülmények változásához igazított nevű Magyar Telefon Hírmondó és Rádió Részvénytársaságot 1925. december 1-jén délután 5 órakor nyitották meg ünnepélyes keretek között a Rákóczi úti házban. A megnyitóünnepségen számos előkelőségen túl megjelent dr. Vass József népjóléti miniszter, helyettes miniszterelnök, Demény Károly államtitkár, a posta és távirda vezérigazgatója és vitéz leveldi Kozma Miklós miniszteri tanácsos is, az MTI elnöke, aki ekkor már a részvénytársaság alelnöke is volt. Az államtitkár magyarul, németül és franciául többek között a következőket mondta:

„ A Magyar Rádióhírmondó budapesti adóállomása, mint a magyar találmányú, fémvezetékes Telefonhírmondó utódja, nagynevű elődjének modern stúdióvá átalakított helyiségéből most kezdi meg hivatalos működését és rendes programját, amelyet a magyar királyi posta technikai eszközeivel a csepeli állomás útján 516 méteres hullámhosszal szór szét az éterben. Ezzel bevonul a magyar művelődés rendszerébe egy új, jelentős tényező, amely nagy feladatokra hivatott, egyrészt népünk oktatása és kulturális emelkedése terén, másrészt a magyar műveltségnek, kivált a magyar zenének és általában a magyar névnek a külföldön való megismertetése terén.”

Demény államtitkár után a népjóléti miniszter állt mikrofon elé: „Lelkes örömmel köszöntöm a magyar rádiószolgálat megindulását, mert ez azt jelenti, hogy a magyar gondolat és érdeklődés belekapcsolódik a kultúrának világeszközeibe.” A megnyitóünnepség után a következő ünnepi műsort közvetítette a rádió:

Liszt: Szerelmi álom

Bartók: Allegro Barbaro

Donizetti: Nagyária a Linda című operából

Tauber: Vogel im Walde

Poldini: Kálmán diák dala a Farsangi lakodalomból

Elindult tehát a magyar rádió, igaz, még nem teljesen ezen a néven, amely egészen 1928 októberéig közvetítette adásait a Rákóczi út 22. számú házból. Ekkor azonban egy újabb költözést követően foglalta el mostani helyét az akkori Főherceg Sándor utcai stúdióépületben, vagyis a mai Bródy Sándor utcában.