RETRO RÁDIÓ

Aszfaltplázs: mutatjuk, ez az, amiből nem kérnek a budapestiek





Homok helyett aszfalt, pálmafák helyett fikuszok, tömeg helyett ásítozó üresség – körülnéztünk a pesti rakparton újjáélesztett Plázson.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.07.08.
V. kerület csalódás

Újraéled a pesti plázs”, „Két hónapig lehet majd lazulni a rakparton” – harsogták egy hónapja öles címsorokkal a médiumok. A jó hírt Karácsony Gergely kabinetfőnöke, Balogh Samu jelentette be június 9-én. Mivel a Lánchíd és a Margit híd közötti részt – az a fővárosi lezáráshullám egyik fő csapásaként – június 7-én felújítás miatt kiiktatták, a városvezetők úgy döntöttek, az üresen álló területen pihenőpartot létesítenek. Ennek megvalósítására a Budapest Brand Nonprofit Zrt.-vel-t és a Város és Folyó Egyesülettel kötöttek szerződést. A projekt megvalósítására összesen tízmillió forintot költöttek el. A rakpartszakaszra egyebek mellett 100 növényt, ivókutakat, utcabútorokat, például piknikasztalokat, napozóágyakat és tollaslabdapályát is ígértek.

Nyoma sincs a pihenő tömegnek (Fotó: Metropol)

Kong az ürességtől a „pihenőpart”

A Metropol lent járt a „plázson” egy hónappal a bejelentés után, és egy hónappal a rakpart tervezett augusztus 15-i újramegnyitása előtt. Az önfeledten lazuló tömegnek nyomát sem láttuk, egy-két bringás tekert csak át az aszfaltra kaspókban kirakott növények között. A tollaslabdapályát nem találtuk, ellenben néhány utcai bútor valóban árválkodott az eredetileg népszerű közösségi helynek tervezett, 70 ezer négyzetméteres területen. A látottak alapján nemcsak, hogy nem éledt újjá az egykori pesti látványosság, de még csak „plázsnak” sem lehet nevezni a némi növénnyel és bútorral tarkított aszfaltutat. A kérdés jogosan merülhet fel: ez került 10 millióba? Hova lett a pénz?

Kihelyezett növények a „plázson” (Fotó: Metropol)

Így kéne kinéznie egy igazi plázsnak

2003 augusztusában már történt egy próbálkozás egy „budapesti plázs” létrehozására. Demszkyék a Margit hídtól a Dráva utcáig terjedő dunai szakaszt rendezték be a Párizsban, a Szajna-parton létrehozott mesterséges tengerpart mintájára. Akkor azonban valóban voltak pálmafák, homok, napozóágyak, sőt még rendezvényekkel is szórakoztatták a Duna-partra kilátogatókat.

 

(Fotó: MTI/Takáts Péter)




Ezeket olvastad már?
Kettős tragédia: fagyasztóban találták meg a 13 éves fiú holttestét, a dédnagymama belehalt a sokkba

Kettős tragédia: fagyasztóban találták meg a 13 éves fiú holttestét, a dédnagymama belehalt a sokkba

Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás