RETRO RÁDIÓ

Brutális fogás! Kilenc tonna kokaint foglaltak le





Egy hét alatt a kolumbiai hatóságok más országok hivatalaival közös műveletek során, több mint kilenc tonna kokaint vontak ki a forgalomból.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.10.30.
drogkartellek

Francisco Barbosa tájékoztatása szerint több embert letartóztattak, és megsemmisítettek két, fegyveres csoportok által használt leszállópályát is Uribia és la Guajira megyékben.

Hozzátette, a műveletekben részt vett egyebek közt az Egyesült Államok Szövetségi Nyomozó Irodája (FBI) is. Hangsúlyozta továbbá, hogy hazája teljes mértékben elkötelezett az országon belüli és a határain átnyúló bűnözés felszámolása mellett.

Az évtizedek óta tartó drogellenes műveletek ellenére a latin-amerikai ország továbbra is a világ egyik legnagyobb kokaintermelőjének számít. Az Egyesült Államok kormányzatának adatai szerint míg 2018-ban 208 ezer hektárnyi kokainültetvény volt Kolumbiában, ez a szám 2019-ben 212 ezer hektárra nőtt.

A bogotái kormány és a Kolumbiai Forradalmi Fegyveres Erők (FARC) 2016-os békemegállapodása óta kisebb bűnszervezetek szivárogtak be az egykori gerillaszervezet területére, hogy ott átvegyék az illegális üzleti tevékenységet.





Ezeket olvastad már?
Új kocsikkal mentik a gyerekek életét Budapesten

Új kocsikkal mentik a gyerekek életét Budapesten

„Nem hiszem el, hogy ez újra megtörténik” – kifakadt a lány, apja után a bátyját is halálra gázolták

„Nem hiszem el, hogy ez újra megtörténik” – kifakadt a lány, apja után a bátyját is halálra gázolták

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás