RETRO RÁDIÓ

Brutális drogfogás Budapesten - Videó!





Százötvenmillió forint értékű kábítószert foglaltak le hétfőn egy budapesti házaspárnál és a dílerüknél - közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) szerdán a police.hu oldalon.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.05.18.
új pszichoaktív anyag

A házaspárt a lakásában, a dílert az utcán fogták el az NNI miskolci nyomozói - írták. A 37 éves budapesti férfiról elterjedt, hogy Szerbiából származó drogot raktároz. Az információ igaznak bizonyult, a férfi fővárosi lakásában mintegy ötven kilogramm kábítószert találtak. A toxikológus szakértő szerint ebből 39 kilónyi olyan marihuánát tartalmazott, amely egy úgynevezett prekurzor vegyülettel volt átitatva, így új pszichoaktív anyagnak minősül. Ezen felül kilenc kilogramm hasist, amfetamint, valamint kábítószer fóliázására, csomagolására alkalmas gépet is lefoglaltak.

Fotó: police.hu

P. Igor abban a lakásban porciózta és árusította a drogot, amelyben 23 éves feleségével, valamint egyéves és tizenhat éves lányával együtt élt. A marihuánát a feleség varrószobájában, egy autós gyerekülés mellett tárolták - áll a közleményben.

A nyomozók rajtaütöttek - az éppen a szegedi albérletébe tartó - K. Krisztián díleren is Budapesten, a Hungária körút és a Szörényi utca kereszteződésében. A 30 éves férfi autójába nem sokkal korábban került bele az a papírdoboz, amelyben ötkilónyi drog volt. A marihuánával teli pakkok - azt gondolván, hogy a kábítószerkereső kutyák így nem fognak szagot fogni - pirospaprikával voltak beporozva.

Az autóban, valamint a lakásban talált és lefoglalt kábítószerrel az NNI miskolci nyomozói ötvenezer adag drog piacra kerülését akadályozták meg - jelezték.

A rendőrök lefoglaltak két nagyértékű gépkocsit is - tették hozzá.

Mindhárom embert jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelemmel gyanúsítják, a nő szabadlábon védekezik, a két férfit bűnügyi őrizetbe vették, és kezdeményezik a letartóztatásukat - olvasható a közleményben.





Ezeket olvastad már?
Tojok a Ferraridra, gondolhatta, és meg is tette - Videó

Tojok a Ferraridra, gondolhatta, és meg is tette - Videó

Tragédia a hotelben: vérbe fagyva találtak rá a férfira

Tragédia a hotelben: vérbe fagyva találtak rá a férfira

Horror: 3 kutya mart halálra egy 1 éves kisfiút – Szívbe markoló részletek

Horror: 3 kutya mart halálra egy 1 éves kisfiút – Szívbe markoló részletek

"Az utolsó percig reméljük, hogy megtaláljuk épségben" - Égre-földre keresi családja Fricit, aki napozás közben tűnt el Tiszaderzsen

"Az utolsó percig reméljük, hogy megtaláljuk épségben" - Égre-földre keresi családja Fricit, aki napozás közben tűnt el Tiszaderzsen

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás