RETRO RÁDIÓ

Brutális, amit ebben a budapesti pizzériában találtak – dermesztő videó!





Azonnali hatállyal felfüggesztette a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) egy VII. kerületi, Nefelejcs utcai pizzéria működését, miután az Atamel Bt. által üzemeltetett egység ellenőrzésénél súlyos élelmiszer-biztonsági kockázatot jelentő higiéniai körülményeket találtak, szennyezett berendezéseket és nagy mennyiségű élő csótányt a főzőtérben – közölte a Nébih szerdán az MTI-vel.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.05.18.
VII. kerület Undorító

A hivatal szakemberei a vendéglátóipari egység helyszíni ellenőrzésénél megállapították, hogy az étterem üzemi helyiségei túlzsúfoltak, a padozat, az oldalfalak, berendezések, polcok szennyezettek voltak. Több helyen a technológiához nem kapcsolódó tárgyakat, eszközöket tároltak, ezzel szennyeződés veszélyének tették ki az élelmiszereket.

A húselőkészítő helyiség fagyasztó-, hűtő-, daráló- és szeletelőberendezései koszosak voltak, a főzőtérben a sütő lábazata körül és a sütő alatt nagy mennyiségű szennyeződés gyülemlett fel, a tűzhely rácsrostjaira vastagon ráégett a szennyeződés.

A nyitott bejárati ajtó közvetlen közelében található szennyezett dagasztógép félig megtelt vízzel, benne a következő dagasztáshoz előkészített kovásszal.

A közlemény szerint további problémát jelentett a hűtőterek rendezetlensége, de az eltérő higiéniai megítélésű élelmiszerek szakosított tárolása sem volt megoldott.

Ráadásul az étterem több helyiségében, így az árukiadóban a hűtőszekrény ajtaján, a főzőtérben és a mosogató melletti tárolóban elhelyezett edényeken, eszközökön nagy mennyiségű, élő csótányt találtak a Nébih munkatársai.

Súlyos hiányosságként értékelték a szakemberek, hogy a főzőtérben található egyetlen kézmosó eldugult, kézmosószer, papír kéztörlő, hulladéktároló sem állt rendelkezésre. Az egész egységben kizárólag a vendégmosdókban lehetett higiénikus módon kezet mosni. A dolgozók munkaruházata is erősen elhasznált, szennyezett volt.

A Nébih a súlyos élelmiszer-biztonsági kockázatot jelentő körülmények miatt egyrészt felfüggesztette az egység működését, másrészt 9 tétel, összesen 82,18 kilogramm nem nyomon követhető vagy lejárt minőségmegőrzési idejű élelmiszert azonnali hatállyal kivont a forgalomból, illetve felhasználásukat, forgalomba hozatalukat megtiltotta.

Ugyanakkor jelezték, az étterem az élelmiszer-higiéniai és élelmiszer-biztonsági hiányosságok kijavítása után, a hatóság kedvező eredményű helyszíni szemléjét követően folytathatja tevékenységét.

Az eljárás és a bírság megállapítása folyamatban van – olvasható a Nébih közleményében.





Ezeket olvastad már?
Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Szénné égett holttestre bukkantak a csendes zsákutcában – Videó

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Most kaptuk: kizuhant egy 3 éves kisgyermek egy emeletes ház ablakából Csepelen

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás