RETRO RÁDIÓ

Brutális baleset a II. kerületben, dominóként tarolta le a kocsikat a teherautó - Fotók!





Cserbenhagyást követhetett el az a kerékpáros, aki hatalmas anyagi kárt okozott. A balesetben szerencsére senki nem sérült meg.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2020.11.25.
II. kerület ütközés

A baleset ugyan hétfő délután 17 óra körül történt, azért az nem mindennapi, hogy egy biciklis miatt ennyi autó törjön össze, nem csoda, hogy a rendőrség először el sem hitte, hogy egy kerékpáros felelős a történtekért. A baleset a II. kerületben a Margit-híd felé egyirányú Tölgyfa utcában, az OMV kút közelében - írja a budaPestkörnyéke.hu.

A teherautó a külső sávban haladt, majd hirtelen bevágott elé egy kerékpáros, a sofőr a bringás miatt azonnal elrántotta a kormányt és nekicsapódott egy parkoló autónak, az egy másiknak, az pedig egy harmadiknak, csak úgy mint a dominók. Szerencsére a parkoló autókban senki nem ült, így a balesetnek nem volt sérültje. Az viszont biztos, hogy nem volt könnyű éjszakája annak a három kocsinak a tulajdonosának, akiknek autója ripityára tört. A teherautó sofőrje évtizedek óta vezet, de még nem volt balesete.

5 kamera is felvételt készített a rendkívüli esetről, ha megtalálják a balesetet okozó bringást, pedig akár egy évet is kaphat cserbenhagyásért, hiszen a biciklis gond nélkül lelépett a helyszínről.

A balesetről készült képeket itt nézheted meg.





Ezeket olvastad már?
Itt a titok: így lehet magasabb a nyugdíjad

Itt a titok: így lehet magasabb a nyugdíjad

Olyat tett egy férfi a 4-6-os villamoson, amit nagyon nem kellett volna – videó

Olyat tett egy férfi a 4-6-os villamoson, amit nagyon nem kellett volna – videó

Menczer Tamás: Már össze is gyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz

Menczer Tamás: Már össze is gyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz

Eldördült a startpisztoly: Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

Eldördült a startpisztoly: Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás