RETRO RÁDIÓ

Brutális adócsalás: ezzel az üzlettel okoztak 700 milliós kárt a Dunántúlon





Bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt nyomozás indult egy dunántúli szójakereskedő társaság ellen, amely a gyanú szerint többszintű céghálón keresztül 700 millió forintnyi adó megfizetését kerülte el - tájékoztatta a NAV Közép-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense pénteken az MTI-t.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.11.06.
bűnszervezet Bűncselekmény

Az egymást váltó, adócsalásra létrehozott cégekből kiépített háromszintű hálózattal a Szlovéniából és Horvátországból importált szójadarát belföldön áfa nélkül értékesítették. Az adócsalás mellett jelentős árelőnyhöz jutottak a piac tisztességes szereplőivel szemben.

A bűnszervezet komoly informatikai infrastruktúrát működtetett, szervereiket a nyomozók IT-szakértők és szaktanácsadók bevonásával egy szerverhotelben foglalták le. Az akcióban a NAV harminc helyszínen tartott házkutatást.

A bűnbanda irányítóit a Merkur bevetési egység balatoni luxusingatlanjukban fogta el. A nyomozók bankszámlákat és követeléseket zároltak, eddig már több mint félmilliárd forint értékben, és több millió forint értékű kriptovalutát is sikerült lefoglalniuk.

A NAV négy gyanúsítottat vett őrizetbe. A Székesfehérvári Járásbíróság közülük háromnak a letartóztatását, egynek a bűnügyi felügyeletét rendelte el. Az ügyben bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás miatt indult eljárás.





Ezeket olvastad már?
„Meddig fajul a világ?” – óriási a felháborodás, meggyalázták a tragikusan piciként elhunyt Fanni sírhelyét

„Meddig fajul a világ?” – óriási a felháborodás, meggyalázták a tragikusan piciként elhunyt Fanni sírhelyét

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, a mentők már a helyszínen

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, a mentők már a helyszínen

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

„Azért van síri csend a videón, mert...” – Elképesztő dolgot fedeztek fel az SMA-s Tomikánál

„Azért van síri csend a videón, mert...” – Elképesztő dolgot fedeztek fel az SMA-s Tomikánál

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás