RETRO RÁDIÓ

Brutális adatok: több mint 32 ezer új fertőzött karácsony óta





Svédországban meghaladta a 8 ezret a járványban elhunytak száma.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.12.30.
világjárvány külföld védekezés

Svédországban 32 485 koronavírus-fertőzöttet és a fertőzésből eredő 205 halálesetet regisztráltak december 23. óta - derül ki az egészségügyi ügynökség által kedden nyilvánosságra hozott adatokból.

Az egészségügyi ügynökség mindazonáltal közölte, hogy a karácsonyi időszakra vonatkozó adatok kevésbé megbízhatóak a kevesebb tesztelés és a halálesetek jelentésében bekövetkező késések miatt.

A skandináv országban mintegy 428 ezer koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, és immár 8484 ember vesztette életét a fertőzés következtében. Svédországban a halálozási arány az elmúlt időszakban magasabb, mint a szomszédos skandináv országokban, de alacsonyabb, mint több olyan európai országban, amelyek szigorú korlátozásokat vezetett be.

Eközben Svédországban felháborodást váltott ki, hogy Stefan Löfven svéd miniszterelnököt rajtakapták egy bevásárlóközpontban, dacára kormánya felhívásainak, hogy az emberek tartózkodjanak az ilyen létesítmények látogatásától a koronavírus-járvány közepette.

Fotó: AFP

Az Expressen stockholmi napilap képeket közölt arról, hogy Löfven a Gallerian bevásárlóközpontban tartózkodott december 20-án. Két nappal ezt megelőzően Löfven arra szólította fel az állampolgárokat: tartózkodjanak a túlzsúfolt bevásárlóközpontok látogatásától a karácsonyi időszak alatt. Mikael Lindström, Löfven szóvivője a dpa német hírügynökségnek elküldött e-mail-üzenetben úgy fogalmazott: a látogatást „gondosan megtervezték”, és Löfven „megfogadta a közegészségügyi ügynökség és önmaga ajánlásait arra vonatkozóan, hogy kerüljék a tömegeket”.

A hétvégén Morgan Johansson igazságügyi miniszter került támadások kereszttüzébe, miután rajtakapták, hogy december 26-án szintén egy bevásárlóközpontban járt a déli Lund városában. Johansson azzal védekezett, hogy utólagosan karácsonyi ajándékot akart vásárolni a szüleinek, mindazonáltal bocsánatot kért, és elismerte, hogy gondatlan volt.

Löfven kormánya hétfőn fejezte be a törvénytervezetet, amely ideiglenesen kibővítené a kormány jogköreit a járvánnyal szembeni védekezés jegyében, aminek értelmében a kormány bevásárlóközpontokat, edzőtermeket és kulturális létesítményeket zárhatna be, és felfüggeszthetné a tömegközlekedést, egyebek között. A törvény a tervek szerint szeptember végéig lenne érvényben.





Ezeket olvastad már?
Eldördült a startpisztoly: Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

Eldördült a startpisztoly: Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

Teljes káosz vár Budapestre a hétvégén, ezek az okok

Teljes káosz vár Budapestre a hétvégén, ezek az okok

Nagy baj van a SPAR egyik népszerű termékével: azonnali termékvisszahívást rendeltek el

Nagy baj van a SPAR egyik népszerű termékével: azonnali termékvisszahívást rendeltek el

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás