„Told le a nadrágod, különben megöllek!”

A gödöllői HÉV-en támadó fantom szavait brutális rúgások követték, a rendőrség 10 fős nyomozócsoporttal indított hajtóvadászatot az elfogására. A Borsnak exkluzív interjút adott az áldozat, aki élete legpokolibb perceit élte át kedden hajnalban.

A 47 éves családanyát meg akarták erőszakolni, az orrcsontját összezúzta a támadója. Ő azonban lelkileg mégsem zuhant össze. Azt mondja, meglepő módon a férjét és a 12 éves kislányát sokkal jobban összeroppantották az események.

(fotó: Végh István/Bors)

„Azt kiabálta, hogy elvágja a torkom”

Mint arról beszámoltunk: kedden reggel éppen a gödöllői munkahelyére tartott a középkorú nő, amikor a HÉV-en negyed hat körül egy ismeretlen fiatalember meg akarta erőszakolni. Miután az asszony ellenállt, a férfi brutálisan megverte. Piroska egy Pest megyei településen él, az otthonában tegnap részletesen beszélt a lap munkatársának az átélt borzalmakról.

– Negyed hatkor szálltam fel a HÉV-re Kerepesen. A harmadik kocsiban ültem, a húszas éveiben járó férfi pedig Szilasligeten szállt fel hozzám. Elől ültem, ő pedig először komótosan elment mellettem. Mogyoródnál még hátra is pillantottam, s láttam, hogy nekem háttal foglalt helyet. Miután Szentjakab megállótól elindultunk, váratlanul odajött hozzám és leült velem szemben. Rám nézett, s azt mondta, hogy toljam le a nadrágomat. A kezemben lévő telefonomat odaadtam neki, abban a reményben, hogy ezután majd békén hagy – emlékezett vissza a Borsnak Piroska.

A férfi ezután brutális támadásba kezdett: a megrémült nő mellé állt és hirtelen elkezdte rúgni az arcát.

„Meg fog ölni”

– Ülő helyzetben voltam, próbáltam védekezni a kezemmel, de a térdeléseivel így is eltörte az orromat és a fogamból is kirúgott egy darabot. Küzdöttem az életemért, kiabáltam is, de ő azt hajtotta, hogy ne visítsak, mert elő veszi a kését és elvágja vele a torkomat, meg fog ölni. Kicsit csöndben maradtam, de aztán a félelemtől ismét felordítottam. Erre még erőteljesebben rám üvöltött, és nyomatékosította a halálos fenyegetését – mesélte lapnak a 47 éves asszony, aki szakácsként dolgozik egy gödöllői, közétkeztetéssel foglalkozó cégnél.