RETRO RÁDIÓ

Böröcz László: Az egészségügy magánosítását és kórházak bezárását tervezi az ellenzék





Márki-Zay Péter óriási változásokat vezetne be az egészségügyben, mindezt úgy, hogy magánosítaná az egészet.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.01.21.
egészségügy

Márki-Zay Péter drasztikus magánosítást lát szükségesnek az egészségügyben. Sőt, az emberei már egyes kórházi osztályok bezárásának tervét sem tagadják – hívta fel a figyelmet Böröcz László országgyűlési képviselő az előző, baloldali kormány által 2009-ben végleg bezárt Schöpf-Merei Ágost Kórház előtt. A kormánypárti politikus rámutatott arra is, hogy László Imre, a „Gyurcsány-párt” egészségügyi szakértője 60–70 kórház bezárását vetítette előre korábbi nyilatkozatában.

„Ezt a baloldali programot már jól ismerjük. A Gyurcsány-kormány kórház-bezárásai miatt, országszerte 8000 egészségügyi dolgozó veszítette el munkahelyét, nem volt elég eszköz, gyógyszer, mentőautó, orvos és ápoló, de tudjuk mit jelentett ez Budapest belső kerületeiben is” – hangsúlyozta Böröcz László.

Az elmúlt években kormányzati támogatással javult az egészségügyi ellátás kerületi szinten is

„Az Egészséges Budapest Program keretében Belváros-Lipótváros egészségügyi felszereltségét többek közt csecsemővizsgáló-asztalokkal, nőgyógyászati ultrahang diagnosztikai készülékkel, EKG berendezésekkel, világszínvonalú műtőasztalokkal és kardiológai ultrahanggal bővítették, valamint épület korszerűsítésre is sor került. Átadták az I. kerületieknek az állami finanszírozásból felújított Csalogány utcai rendelőt, és 2023 végéig megújul a Ferencvárosi Egészségügyi Szolgáltató Központ is. Kormányzati támogatással egy új, ötemeletes épülettel bővül az intézmény” – mutatott rá Böröcz László.





Ezeket olvastad már?
Szerelem a levegőben: mágikus együttállás segít bevonzani a kiszemeltedet

Szerelem a levegőben: mágikus együttállás segít bevonzani a kiszemeltedet

A hideg csak a kezdet: pánikrohamokat hoz az időjárás

A hideg csak a kezdet: pánikrohamokat hoz az időjárás

A Mészáros Csoport megvásárolta a híres babaáruházláncot

A Mészáros Csoport megvásárolta a híres babaáruházláncot

Rettenetes: betonkeverő végzett egy férfival – Sokkoló részletek

Rettenetes: betonkeverő végzett egy férfival – Sokkoló részletek

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás