RETRO RÁDIÓ

Böjte Csaba: Egy törvényszéki bíró a főangyalunk Budapesten





Bójte Csaba testvérrel készült interjúnkból kiderül, hogy érdemes kérni, mert Isten nem szűkmarkú, illetve az is, hogy miért egy börtönben karácsonyozik a dévai árvákkal.



Megosztás
Szerző: Fodor Erika
Létrehozva: 2021.12.23.
árvák karácsonya

Böjte Csaba ferences szerzetessel a Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszus emlékkönyvének és a NEK 12 hírnökével - köztük Csaba testvérrel - készült interjúkötet bemutatóján beszélgettünk egy covidos adventben a karácsony örök üzenetéről, arról, hogyan válhatunk angyallá mi, emberek.

- Mi lehet az üzenete ennek az immár második „covidos adventnek” egy szeptemberi katolikus világtalálkozó után, ahová ezer erdélyi gyermeket hozott Budapestre?

- Az advent az mindig arról szól, hogy megtapasztaljuk a korlátainkat, a falakat, amik körül vesznek, saját erőnknek a végességét, és hát ugye, nem tudjuk megoldani a problémáinkat, ezért kiáltunk Krisztushoz: Jöjj el, Urunk Jézus Krisztus!

„Merjünk kérni”

- Mire biztat minket ebben a járvánnyal is terhelt ünnepi időben?

- Mi hisszük azt, hogy merhetünk, és kell is kérjünk az angyaltól, a mi Urunk Jézus Krisztustól ajándékot, mindenkit arra biztatok ebben az adventi időben, hogy merje megfogalmazni azt, amire akár külön-külön, neki személyesen szüksége van, és merjük azt is megfogalmazni, amire a népünknek, az emberiségnek van szüksége. Biztos vagyok benne, hogy Isten nem szűkmarkú. Ahogy az Eucharisztikus Kongresszuson is kértük a jó időt, vagy a kegyelmet, a segítséget, és meg is jött: lám, milyen szép idő volt, mennyi öröm, fény volt az együttlétben! Mindenkit biztatok, hogy merjünk kérni, kéréseinket megfogalmazni, Isten elé tárni.

A ferences szerzetes különleges ajándékot ad befogadott árváinak (Fotó: Skrabski Fruzsina)

„A szívünkben megfogant álmok elérhetők”

- Hogyan készülhet a karácsonyra, aki nem hívő?

- Tudnunk kell azt, hogy biztos, hogy Mária is készült az első adventben az Istennel való találkozásra, Szent József is készült, a kis Jézus is egész biztos készült, tehát Isten számára is az advent szentidő. Bízzunk benne, hogy Isten maga az, aki keres, dörömböl, és akkor biztos, hogy megszületik számunkra is a Megváltó. Nem csak én kell, saját erőmből megoldjam a problémákat. Mária bárhogy akart volna megváltót szülni a világra, Isten ajándéka nélkül, szeretete nélkül ez nem sikerült volna, úgyhogy mindenkit biztatok arra, hogy higgyen abban, hogy ez megvalósítható. A szívünkben megfogant vágyak, álmok elérhetők. Az árva gyerekeimnek is mindig az mondom: lehet, hogy becsukódott egy ajtó előttetek, a családi élet melegének az ajtaja, de kinyitok én egy másik ablakot, ajtót, amin ugyanúgy meg tudod valósítani az álmaidat. Biztos, ez a Covid is sok ajtót becsukott, de egész biztos, hogy Isten nyit számunkra olyan ajtót, ablakot, amin keresztül tovább lehet menni, és legszebb álmainkat, vágyainkat valóra tudjuk váltani.

Böjte Csaba: Legszebb álmainkat, vágyainkat valóra tudjuk váltani! (Fotó: Metropol/MK)

Ő küldi az embereket

- Hogyan kerül a gyermekotthonokba mindenki számára ajándék?

- Ugye, nekem nagy családom van! Biztattam a gyerekeket, írjanak az angyalnak levelet, szét is küldtem, és buzdítottam a testvéreket is, hogy merjenek angyallá válni! Én segítek abban, hogy ők angyalok legyenek. Jézustól nem azt tanultuk, hogy dőljön hátra mindenki, majd én mindent megoldok. Ő otthon marad, imádkozik, és küldi kettesével az embereket, hogy merjenek angyalok lenni. Évek óta ugyanezt csinálom, és hál’Istennek, - olyan büszke vagyok a népemre -, mert tényleg nagyon sokan, innen Budapestről is, máshonnan is, kapnak egy-egy gyerektől egy levelet, és már készítik is az ajándékcsomagokat.

Ajándékká válni

- Hogyan ér célba időben ez a sok helyről érkezett csomag?

- Ez logisztikailag is nehéz, már a levelet is eljuttatni, azután az ajándék is megérkezzen még karácsony előtt, de már tizenvalahányadik éve működik. Több, mint ezer gyereknek ajándékot adni, ez két teli kamion az idén is. Van egy kedves munkatársunk itt Budapesten, Érsek Emese, aki civilben törvényszéki bíró, ő a főangyal, és ő koordinálja és szervezi ezt az egész dolgot. Azt mondja, az év legszebb napja neki, mikor nem ítéletet hirdet, hanem ajándékot adhat, ajándékká válhat ő maga is.

Böjte csaba ezer erdélyi gyermekkel érkezett Erdélyből a szeptemberi budapesti Eucharisztikus Kongresszusra (Fotó: NEK)

Az örömszerzés öröme

- Csaba testvér mit ad a gyerekeinek ajándékba?

- Eddig minden évben úgy volt, hogy a gyerekotthonokban kinyitjuk az ajtókat , és bárki, aki egyedül van, eljöhet karácsony és szilveszter között, velünk lehet. Most nem hívok senkit, mert nem szabad, de ha valaki magányos, és az ajtón kopogtat, azt biztos nem fogjuk kint hagyni a sötétben. Van persze karácsonyfa és karácsonyi buli is, közös vacsora és éjféli mise december 24-én Déván. A mi gyerekeink, ugye nem mennek haza az otthonból, ilyenkor ők is sütnek-főznek fent a családocskáikban, egymásnak ajándékot adnak. Ezen kívül, már több éve, a közeli börtönbe, öregotthonba is elmegyünk a gyerekekkel, és mondom nekik, hogy most szeretnélek megajándékozni benneteket az örömszerzés örömével. Erre mindőjük fogja magát, és készít egy kis csomagocskát, azután elmegyünk a börtön női részlegébe, ahol 300 nő összegyűlik a nagyteremben, a gyerekek énekelnek, egy kis előadást tartanak nekik, utána mindenki odaadja az ajándékát egy néninek. Olyan megható szokott lenni, mert ezeknek az asszonyoknak, a legtöbbjének van gyereke, de évekre el vannak választva a családjaiktól. Arra, hogy megöleljenek egy gyereket, ilyenkor karácsonykor a mi árváink által van lehetőség. Ez nekik, de a gyerekeknek is nagy élmény. Nagyon fontos, hogy mi is egymást megajándékozzuk az örömszerzés örömével.





Ezeket olvastad már?
Volt, nincs: eltüntettek pár kínos képet Magyar Péterről

Volt, nincs: eltüntettek pár kínos képet Magyar Péterről

Sokkoló tanulmány: mérgező anyagokkal van tele az eper és sok más gyümölcs és zöldség

Sokkoló tanulmány: mérgező anyagokkal van tele az eper és sok más gyümölcs és zöldség

Megdőlhet a balatoni pontyrekord: 25 ország horgászai veszik be a Balatont

Megdőlhet a balatoni pontyrekord: 25 ország horgászai veszik be a Balatont

„Ez annyira kicsinyes” – Teljesen kiakadt egy nő azon, amit a férfi tett vele a randin

„Ez annyira kicsinyes” – Teljesen kiakadt egy nő azon, amit a férfi tett vele a randin

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás