RETRO RÁDIÓ

Széll Tamással a zsűriben rajtol a Bocuse d'Or Europe





Széll Tamás séf is részt vesz az idei Bocuse d'Or Europe zsűrijében; a világ legrangosabb gasztronómiai szakácsversenyének európai döntőjét csütörtökön és pénteken rendezik meg az észtországi Tallinnban.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.10.12.
gasztronómia

Széll Tamás versenyzőként 2016-ban megnyerte a Bocuse d'Or Europe akkor éppen Budapesten megrendezett kontinentális döntőjét, majd a 2017-es lyoni világdöntőben a 4. helyezést és a legjobb húsétel különdíját szerezte meg. A már több budapesti étterem konyhájával is Michelin-csillagot kiérdemelt magyar séfet a következő évben a Bocuse d'Or Europe zsűrielnökének hívták meg, 2019-ben pedig a világdöntő zsűrijében is helyet kapott.

Sajnálatos, hogy az idei versenyt a koronavírus-járvány miatt először el kellett halasztani májusról októberre, és az is, hogy most nézők nélkül lehet csak megrendezni az észt fővárosban - mondta az MTI-nek hétfőn Széll Tamás.

Mint emlékeztetett, húsz ország csapatai szokták megmérettetni magukat az európai kontinensdöntőn, ezúttal azonban négy versenyző visszalépett a világjárvány miatt. Idén ezért mindkét napon nyolc-nyolc nemzet versenyez; a Magyarországot képviselő Veres István, a Babel étterem volt séfje a pénteki mezőnyben indul.

Európából ezúttal tíz csapat juthat tovább a 2021-es lyoni világdöntőbe, amelyet rendhagyó módon júniusban rendeznek majd meg - közölte.

A kontinensdöntőn minden indulónak két ételt kell elkészítenie: az idei húsos téma az észt fürj lesz, a tányéron tálalt fogás alapanyaga pedig a Dél-Észtországban tenyésztett afrikai harcsa.

Széll Tamás eddigi tapasztalatairól szólva elmondta, hogy a Bocuse d'Or Europe zsűrijében részt venni kemény munka, hiszen általában nagyon nehéz pontos sorrendet felállítani a tizenhat igen komplex versenyfogás között. Természetesen a zsűritagok ilyenkor szigorú szakmai szempontrendszer mentén értékelik az ételeket, külön pontozva például a köreteket, a szószokat is - jegyezte meg.

Ez a módszer a minimálisra csökkenti a szubjektivitást - emelte ki Széll Tamás, hozzátéve: a lesőharcsán felnőtt séfként ugyan nem tartja sokra az afrikai harcsát mint alapanyagot, ám zsűritagként a személyes ízlés lényegtelen. „Nekem azt kell néznem, hogy tökéletesen van-e elkészítve vagy van-e benne hiba, illetve azt, hogy melyik a jobb és melyik a kevésbé jobb étel” - mondta el Széll Tamás.





Ezeket olvastad már?
Videózás közben halt meg a híres influenszer, órákkal később találták meg a testét

Videózás közben halt meg a híres influenszer, órákkal később találták meg a testét

Itt a titok: így lehet magasabb a nyugdíjad

Itt a titok: így lehet magasabb a nyugdíjad

Olyat tett egy férfi a 4-6-os villamoson, amit nagyon nem kellett volna – videó

Olyat tett egy férfi a 4-6-os villamoson, amit nagyon nem kellett volna – videó

Menczer Tamás: Már össze is gyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz

Menczer Tamás: Már össze is gyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás