A BKK az automaták leszerelését azzal indokolta, hogy „a városban vannak olyan helyszínek is, ahol egyszerre több készülék üzemel egymás mellett”, illetve „korszerű vezérlőegységeket, stabilabbá hálózati működést, nagyobb sebességű adatátvitelt és mobilos QR-kódolvasást” is ígérnek. Ezen kívül a mobilos és az online jegyvásárlást szorgalmazzák a jövőben.

A facebookos kommentelők felháborodtak a hír hallatán, és az általunk megkérdezett járókelők sem lelkesedtek az ötletért. Jelenleg sokan csak egy-egy utazásra használják a budapesti tömegközlekedést, így csak vonaljegyeket vásárolnak. Ezeket pedig jelenleg csak az automatákból vagy a jegyárusító fülkékből lehet megvásárolni, így számukra komoly problémát jelent az online átállás. A tervvel kapcsolatban markáns ellenvéleményt fogalmazott meg Vitézy Dávid, a Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója is.

Kelenföldi automaták (Fotó: Metropol/Nagy Zoltán)

Vitézy Dávid: Újra kezdődnek a megszorítások

A Budapest Fejlesztési Központ vezérigazgatója is kritikusan nyilatkozott az automaták leszereléséről. Vitézy emlékeztetett arra, hogy 2014-ben több mint 300 új, bankkártyát is elfogadó, bérletet is árusító automatát állítottak üzembe. Ennek eredményeképp megszűntek a sorban állások, és a 10 milliárd forinttal nőttek a jegyárbevételek. (Jelenleg a fővárosi közösségi közlekedés jegyárbevételének közel 60 százalékát a jegyautomaták adják.) A vezérigazgató szerint most csökkenni fog a bevétel, úgyhogy a pénzhiányra hivatkozni fölösleges. „Szomorú, hogy itt tartunk, és 12 év után először ismét ez a fajta rövidlátó megszorító logika érvényesül…”– írta a közösségi oldalán Vitézy. A BKK által indoknak felhozott mobilos értékesítés kapcsán pedig hozzátette: az intézkedést ez nem magyarázza, mivel a sokkal nagyobb mobilos értékesítéssel bíró európai városokban is rengeteg automata van.

A hajdani jegypénztár helyén már csak egy tájékoztató táblát találunk Kelenföldön (Fotó: Metropol/Nagy Zoltán)

Kapkodás: kétszer is kiírták, majd visszavonták az üzemeltetési pályázatot

A budapesti jegyautomaták üzemeltetésére a BKK többször is írt ki pályázatot, de ezeket sorra visszavonta. A cég a készülékeket még 2014-ben vásárolta a német T-Systems vállalattól, akik ezután az üzemeltetést is végezték. A BKK 2021. január 5-én írt ki egy 9,1 milliárd forintos tendert a további üzemeltetésre, valamint a hardver- és szoftvercserére, amit – a járvány miatti utazási korlátozásokra hivatkozva – már március 27-én visszavontak. Június 8-án újra meghirdették a tendert 1,6 milliárd forintért, ezúttal viszont már csak az üzemeltetésre. Ezt július 14-én újra visszavonták. Ezzel párhuzamosan kiírtak egy másik pályázatot, kizárólag a fejlesztésre. A töketlenkedés nem példa nélküli a BKK-nál: korábban az automaták által használt hőpapírra háromszor is írtak ki tendert. Ezzel kapcsolatban a cég januárban 50 milliós büntetést kapott a Közbeszerzési Döntőbizottságtól, akik szerint a nyertes kihirdetésével – és eközben két másik pályázó kizárásával – megsértették a közbeszerzésekről szóló törvény több bekezdését is.

Itt elolvashatod, mi a véleményük a Budapesten közlekedőknek a BKK jegyautomata-csökkentéséről.