RETRO RÁDIÓ

Leállhat Budapesten a tömegközlekedés?





A főváros azzal zsarolja a kormányt, hogy akár napokon belül leállhat a BKK, nem járnak majd a metrók, a buszok, a villamosok. Pénzügyi viták mindig, Tarlós István idején is voltak a főváros és a kormány között, de arra nem volt még soha példa, hogy Budapest leállítsa a tömegközlekedést, mert nem ért egyet valamiben a kormánnyal...



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.11.23.
fenyegetés

Elképesztő fordulatot vett a pénzügyi vita a Budapestet káoszba taszító Karácsony Gergely-féle vezetés és a kormány között: a főváros azzal zsarolja a kormányt, hogy ha nem kap pénzt, a héten leállítja a budapesti tömegközlekedést...

Ezt maga Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes mondta a Népszava kérdésére válaszolva. Így fogalmazott: „bízik abban, hogy szerda éjfélig megkapják a támogatási szerződés tervezetét, de ha mégsem így lenne, akkor felmerül a közösségi közlekedés korlátozása.”

Mint mondta: a járatritkítás nem éri meg, hiszen ez egy bonyolult szövet, amelyben egymásra épülnek a közlekedési folyamatok, amelyet felesleges átmeneti jelleggel megbolygatni. „A városvezetés a hathatós üzenetküldés érdekében fontolóra vette a közösségi közlekedés teljes leállítását egész Budapest területén” – mondta, hozzátéve: ehhez nem szükséges közgyűlési felhatalmazás.

Kiss Ambrus azt állítja, a BKK november 25-ig, azaz még két napig bírja ki a fővárostól kapott pénzből és az eddig beérkezett jegyárbevételekből, mert a BKK tartalékai vészesen fogynak, a főváros állítólag nem tud többet adni a korábban már kiutalt 108 milliárd forintnál. Kiss Ambrus hozzátette, megköszönik mindenkinek, hogy jegyet, bérletet vesz.

A főváros azt állítja, még nem kapta meg a kormánytól azt a 12 milliárd forintos normatívát, ami Kiss Ambrus szerint nélkülözhetetlen ahhoz, hogy a BKK működni tudjon. Ez egyébként a Budapesti Közlekedési Központ költségeinek csupán 7 százaléka. A fennmaradó 60 százalékot a fővárosnak kell állnia és 33 százalékot az utasok által vásárolt jegyekből és bérletekből fedezik.

Gulyás: A főváros vitát akar

„A főváros inkább szeretne politikai vitát a kormánnyal, mint megegyezni” – mondta Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a vitáról a múlt heti Kormányinfón. Hozzátette: a kormány természetesen kifizeti a BKV támogatását a fővárosnak annak ellenére is, hogy ez az egyetlen város, aminek támogatják a tömegközlekedését, egyetlen vidéki város sem kap ilyen célra egyetlen fillért sem. Budapest pedig, ami a leggazdagabb önkormányzat, 12 milliárdos állami támogatásban részesül – jegyezte meg.

Karácsonyék nem újították meg a lejárt megállapodást

„Volt egy megállapodás még Tarlós főpolgármester úr időszakában, ami 2019 végén járt volna le, de már akkor is rögzítették, hogy miután a főváros egy meghatározott összeg megtérítését vállalta a HÉV- és Volán-járatok adott belföldi szakaszáért, ez az összeg jelentősen megnőtt 2006 és 2019 között. Ezért abban maradtunk, hogy ezt újratárgyaljuk” – emlékeztetett előtte a miniszter, hozzátéve: miután a fővárosi vezetés megváltozott, annak a „nagyvonalú” gesztusnak az áldozatai lettek, hogy a kormány hozzájárult a szabályozás meghosszabbításához egy évvel Karácsony Gergelyékkel, de az 2020 végén lejárt. Most 2021-ben kellett volna megállapodni abban, hogy a főváros nagyobb arányt vállal magára Budapest határain belül a tömegközlekedés finanszírozásából.

„Ez az, amiben nem jutnak egyezségre a fővárossal” – mondta Gulyás Gergely.

Ha leáll a tömegközlekedés, arról időben értesítik az utasokat Fotó: Metropol/MK Fotó: Metropol/Máté Krisztián

Politikai zsarolás miatt állítanák le a tömegközlekedést Karácsonyék

Mindez azt jelenti, hogy van egy évtizedes szakmai vita a főváros és a kormány között. Ez még Tarlós István idejében kezdődött. Tarlós végül tudott egyezséget kötni a kormánnyal, Karácsonyék viszont nem folytatják a szakmai vitát, nem keresnek más megoldást vagy egyezséget, hanem inkább ledobták az „atombombát”: belengették, hogy leállítják a buszokat, metrókat, villamosokat. Az áldozat persze nem a kormány lesz, hanem Budapest lakói: ők nem tudnak majd munkába, iskolába menni...

A főváros útjain állandósultak a közlekedési dugók a biciklisávok és a halogatás miatt egyszerre megkezdett felújítások, sávlezárások miatt. A közúti Karácsony-káosz után most eljöhet a teljes káosz Budapesten, ha a főváros vezetése a tárgyalások és ésszerű megállapodás helyett a politikai háborúskodást választja...





Ezeket olvastad már?
A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

A Mészáros-csoport megvásárolta a híres babaáruház-láncot

Rettenetes: betonkeverő végzett egy férfival – Sokkoló részletek

Rettenetes: betonkeverő végzett egy férfival – Sokkoló részletek

Kövesse nálunk élőben Orbán Viktor kampányindítóját!

Kövesse nálunk élőben Orbán Viktor kampányindítóját!

Ezresek a levegőben: durván kiosztotta az influenszer Karácsony Gergelyt – Videó

Ezresek a levegőben: durván kiosztotta az influenszer Karácsony Gergelyt – Videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás