RETRO RÁDIÓ

Biztos, hogy bejelentettek a munkahelyeden? Mutatjuk, mire figyelj!





Sokan kerültek olyan helyzetbe, hogy csak sok idő után döbbentek rá, nincsenek bejelentve hivatalosan a munkahelyükre. Bárhol is dolgozunk, érdemes körültekintőnek lennünk.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.02.24.
járulék nyugdíj ellenőrzés munkahely

„A kormány a jogszerű foglalkoztatás elősegítésén dolgozik, ugyanakkor fontos, hogy a munkavállalók is tisztában legyenek biztosítási jogviszonyuk rendezettségével” - mondta Bodó Sándor Az Innovációs és Technológiai Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az MTI-nek.

A TB ellátásokkal kapcsolatos változások miatt is érdemes mindenkinek ellenőriznie a rá vonatkozó adatokat. A befizetésektől ugyanis nagymértékben függ több ellátás összege és időtartama is, be nem jelentett foglalkoztatás esetén például csökkenhet a nyugdíj. Mindez azt jelenti, hogy ne legyünk lusták és járjunk utána, hogy biztonságban vagyunk-e annál is inkább, mert sok esetben nem a munkaadó csalja el ezeket a járulékokat, hanem akár egy adminisztrációs hiba is ludas lehet a szabálytalanságért.

Fotó: Shutterstock

Így ellenőrizheted, hogy bejelentettek-e

A munkaviszonyok ellenőrzésére a személyes ügyfélkapun keresztül van lehetőség, ahol a korábbi munkaviszonyok is könnyen áttekinthetők. Ha valaki nem rendelkezik ügyfélkapuval, a helyi adóigazgatóságnál érdeklődhet az adatai iránt.

A magyarorszag.hu oldalon a munkáltatók általi járulékfizetés is ellenőrizhető. Megtekinthető a társadalombiztosítási egyéni számla, amelynek adóhatóság felé teljesített bevallásokból származó adatai havonta frissülnek. Ha az ügyfélkapus lekérdezésből kiderül, hogy valamelyik munkáltató nem tett eleget bejelentési kötelezettségének, a munkavállaló a fővárosi és megyei kormányhivatalnál kezdeményezhet eljárást. A jogviszony ellenőrzésével kapcsolatos részletes tájékoztató az ommf.gov.hu oldalon érhető el.

A munkaügyi hatóság is segít

A munkaügyi hatóság folyamatosan vizsgálhatja azt, hogy a foglalkoztatásra irányuló jogviszony létesítése, megszűnése vagy megszüntetése minden esetben be legyen jelentve. A kormány továbbra is kiemelten kezeli a gazdaság fehérítését, a munkaügyi hatóság pedig fokozottan ellenőrzi a bejelentés nélküli vagy szabálytalan foglalkoztatást.





Ezeket olvastad már?
„A szívem szakadt meg a kislányért” – drámai részletek derültek ki csepeli emeletes ház ablakából kizuhant 3 éves kisgyermek balesetéről

„A szívem szakadt meg a kislányért” – drámai részletek derültek ki csepeli emeletes ház ablakából kizuhant 3 éves kisgyermek balesetéről

Nem ismert határokat: rettegésben tartotta az Aldi dolgozóit egy visszaeső bűnöző

Nem ismert határokat: rettegésben tartotta az Aldi dolgozóit egy visszaeső bűnöző

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

A dollárbaloldal kulcsemberei ott állnak Magyar Péter mögött

Brutális karambollal indult a reggel: megállították a forgalmat

Brutális karambollal indult a reggel: megállították a forgalmat

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás