RETRO RÁDIÓ

Bejelentés, nem kéri a szükségállapot meghosszabbítását a cseh kormány





Nem fogja már kérni a cseh kormány az április 12-én lejáró szükségállapot további meghosszabbítását, és a hónap végétől fokozatosan megnyílhatnának az üzletek és a szolgáltatások is - közölte Jan Hamácek kormányfőhelyettes, belügyminiszter, az országos válságstáb elnöke a Mladá Fronta Dnes című napilapban kedden megjelent beszélgetésben.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.04.06.
járvány

Személyesen azzal számolok, hogy ha minden jól megy, április végén elkezdődhet a szolgáltatások, az üzletek megnyitása és a vendéglők külső tereinek működtetése” - vélekedett a miniszter.

Hamácek megerősítette Andrej Babis kormányfőnek a Nova kereskedelmi televízió weboldalán vasárnap este megjelent közlését, miszerint a kormány már nem fogja kérni a szükségállapot további meghosszabbítását, amely feltétele volt a járványellenes intézkedések jelentős része bevezetésének. Április 12-e után ennek következtében megszűnik a lakosság mozgásának korlátozása és az éjszakai kijárási tilalom is.

A nyitási tervet az egészségügyi minisztérium dolgozza ki

Mindkét politikus azt mondta, hogy a gazdasági és a társadalmi életet korlátozó intézkedések fokozatos megszüntetésének konkrét tervét az egészségügyi minisztérium dolgozza ki.

Jan Hamácek, aki a kisebbik kormánykoalíciós erő, a Cseh Szociáldemokrata Párt elnöke is, úgy véli, hogy a szigorú óvintézkedések meghozták a várt eredményt, és hozzájárultak a járvány terjedésének korlátozásához.

Vége lesz az éjszakai kijárási tilalomnak. A korlátozások alatt kihalt volt a prágai Károly híd (Fotó: MTI/EPA/Martin Divisek)

A miniszter elismerte, hogy a kormányban továbbra sincs egységes álláspont az iskolák április 12-re tervezett részleges megnyitásáról. A szaktárca és az egészségügyi minisztérium azt tervezi, hogy április 12-től az óvodások és az általános iskolák alsó tagozatos tanulói visszatérhetnének az iskolapadokba. Az osztályok fele felváltva egy hetet töltene az iskolában, míg a másik héten távoktatás lenne. Az elképzelés azonban nem tetszik Babis kormányfőnek, aki azt a sajtóban is bírálta. A kormány a kedd délutáni ülésén foglalkozik a témával.

Csehországban az utóbbi hetekben fokozatosan enyhült a járvány, és csökkent a kórházak leterheltsége is. Bár a vállalkozói szféra minél hamarabb nyitást szeretne a szolgáltatásokban és a kiskereskedelemben, a kormány óvatos. Hamácek azt mondta: tavaly engedtek a nyomásnak, s bebizonyosodott, hogy ez nem volt jó lépés. „Ha folytatódik a helyzet javulása, nyitni fogunk, de elsietni nem akarjuk ezt az intézkedést” - szögezte le az országos válságstáb elnöke.





Ezeket olvastad már?
Fejlemény az Andrássy úti Louis Vuitton üzlet kirablásának ügyében

Fejlemény az Andrássy úti Louis Vuitton üzlet kirablásának ügyében

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában, nem érdemelnek még egy esélyt a brüsszeli vezetők

Orbán Viktor: Békepárti többség kell Európában, nem érdemelnek még egy esélyt a brüsszeli vezetők

Programokkal és lezárásokkal teli hétvége áll előttünk: íme a részletek!

Programokkal és lezárásokkal teli hétvége áll előttünk: íme a részletek!

Brutális erővel csap le ránk a tél

Brutális erővel csap le ránk a tél

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás