Metropol: Idén már a 64. évfordulóra emlékezünk. Hogyan gondol vissza a történtekre?

Baranyi László:1956. október 23-án csoda történt. Megszabadult az értelem attól az iszonyatos rendszertől, mert azt mondtuk, elég! Előtte olyan világ volt, hogy egy viccért is lecsukták az embert. De attól a naptól kezdve azt mondtuk amit akartunk, és oda mentünk ahova akartunk.”

„1956. október 23-án csoda történt. Megszabadult az értelem attól az iszonyatos rendszertől, mert azt mondtuk, elég!” (Fotó: Metropol/Keresztesi Balázs)

És azt tettek, amit akartak. A Sztálin-szobrot is ledöntötték

„Az egy katartikus pillanat volt. Annyi ember volt az utcán, hogy fel kellett másznom egy kerítésre, onnan néztem az eseményeket. Lángvágóval elfűrészelték a szobrot, így Sztálinnak csak a csizmája maradt meg. A hatalmas szobor eldőlt, és akkorát szólt, mint egy ágyúlövés. A nép erre sírva nevetett. Mi naivak azt hittük, hogy ennyi volt, győzött a szabadság.”

„A hatalmas szobor eldőlt, és akkorát szólt, mint egy ágyúlövés” (Fotó: AFP)

De a borzalmak csak ezután következtek

„Óráról órára egyre több lövést hallottunk. Valaki azt mondta, hogy csak filmet forgatnak, ne aggódjak. De én akkora már túl voltam egy világháborún, tudtam, hogy milyen az, amikor harc van. Anyám könyörgött, hogy ne avatkozzak bele, gondoljak a fiatal feleségemre. Mondtam neki, hogy rendben mama, majd ugyanúgy elindultam munkába mint bármelyik másik nap.”

Egy kicsit sem félt?

„Nem a félelem munkált bennem, hanem valamilyen mérhetetlen öröm, az vitt előre. Október 25-én is boldogan mentem dolgozni, de a sztrájk miatt a munka elmaradt. Így Pestre indultam az akkori feleségemhez, de a Kossuth téren ekkor már lőtték az embereket. Emlékszem, hogy szemerkélt az eső, a vér pedig patakokban folyt bele a csatornába. Egy nő a kétségbeeséstől a szemem láttára őszült meg. A sérült embereket teherautók platójára tettük fel, de közben a sírás kerülgetett. Azt kérdeztem magamtól, hogy lehet géppuskával nekirontani ártatlan embereknek, köztük gyerekeknek? Ez volt az a bizonyos véres csütörtök.”

Ön nem sérült meg?

„Ekkor még nem. Később viszont csatlakoztam a New York-palotában működő ellenállási csoporthoz, így részt vettem a pártház ostromában, a november 4-én újra fellángoló harcokban pedig meg is sebesültem. Légnyomás kaptam, és az az iszonyatos erő úgy hozzávágott a falhoz, hogy a fülemen és az orromon is jött a vér.”

1956-ban komoly harcok dúltak a pesti utcákon a magyar forradalmárok és a szovjetek közt, Fotó: AFP

A forradalom után 1957-ben megjelentek a Fehér könyvek, melyekben felsorolták a forradalom úgynevezett bűnöseit, azokat, akik lázadtak a rendszer ellen. A neve viszont nem szerepel benne

„A forradalom alatt főként az Igazság című lapot védtem, hogy az mindenképp megjelenhessen. A szerkesztőségben minden papírt elégettünk, nehogy kiderüljön a nevünk. Egyetlen egy névsor maradt ott, amin elírták a nevem, azon Barany Lászlóként szerepeltem. Azt hitték, hogy lemaradt az ékezet, így Bárány Lászlóként kerültem bele a Fehér Könyvbe. Ennek a szerencsés véletlennek köszönhetem, hogy később nem kerestek.”

Baranyi Lászlóként viszont több ’56-os hősökről szóló könyvben, képösszeállításban szerepel

„Én nem vagyok hős, csak tettem, amit tennem kellett. Akik előtt én fejet hajtok, azok a pékek, akik még hajnalban, sötétben is kimerészkedtek az ÁVH-s mesterlövészekkel teli utcákra azért, hogy az embereknek kenyeret süssenek. Boldog vagyok, hogy ennek az egésznek a részese lehettem.”

Baranyi László a mai napig büszkén őrzi a forradalom alatt viselt Nemzetőr karszalagját, Fotó: Metropol/Keresztesi Balázs

Utazott Rákosi autójában

„Az élet fricskája, hogy a Tanúban egy ÁVH-s ezredest játszottam, és abban az autóban utazhattam, amiben Rákosi Mátyás is. Olyan volt, mint egy tank, ujjnyi vastag, golyóálló ablakokkal” – idézte fel Baranyi László.

“Sokat meséltem az unokámnak”

A 93 éves színművész rajongásig szereti 16 éves unokáját, Kamillát, akivel több alkalommal is felléptek 56-os ünnepségeken.

„Ő Gérecz Attilától szavalta a Karácsonyi ének a börtönben című verset, én pedig Tamási Lajostól a Piros a vér a pesti utcán című csodálatos alkotást. Kisebb korában sokat meséltem neki a történtekről, így ’56 a mi közös ügyünk. Hálás vagyok, hogy még ezt is megadta nekem a Jóisten” – mondta a Família Kft. nagypapája.

A 93 éves színművész rajongásig szereti 16 éves unokáját, Kamillát (Fotó: Metropol/Keresztesi Balázs)

Komolyan veszi a vírust

Noha Baranyi László már sok mindent túlélt, pontosan tudja, hogy a világjárvány sem játék.

–A feleségem, Klára asszony nem enged sehova. Ha mégis kimozdulunk, mindig maszkot veszünk, és amint hazaérünk, kezet mosunk. A ház lakói és a kollégák is rendszeresen kérdezik, hozzanak-e nekünk valamit, de már így is tele van a fridzsider – jegyezte meg a színész.

Az idei október 23-a más lesz mint a többi. A koronavírus miatt csak a zászlófelvonást és a díjátadást tartják meg.