RETRO RÁDIÓ

Elszámolás, most mindent megtudhatnak az adósok a bankjuktól





A következő hetekben a hiteltörlesztési moratóriumot igénybe vevő minden ügyfél - függetlenül attól, hogy az idén is él-e a kedvezménnyel - elszámoló levelet kap a bankjától, mivel a januártól hat hónapra életbe lépő hosszabbítás - a moratórium 2 - jogilag elkülönül az első, kilenc hónapra szóló moratórium 1-től - írta a Világgazdaság szerdán.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.01.27.
hitel

A bankoknak az első időszakról pontos tájékoztatást kell adniuk az ügyfélnek arról, hogy a moratórium igénybevétele alatt mennyi tőke-, illetve kamattartozás megfizetésétől mentesült, és hogy ennek nyomán miként módosul az alapszerződés futamideje.

A lap kiemeli, hogy a jogilag elváló két időszak ellenére a lehetőség igénybevétele a korábban a kormány, az MNB és a bankok által több fórumon elmondottakhoz képest nem változik. Így tehát azt, aki decemberben még részese volt a moratórium 1-nek, januártól automatikusan beléptették a bankok a moratórium 2 hatálya alá. Azok az ügyfelek, akik a következő időszakban - június 30-ig - döntenek úgy, hogy felsorakoznak a moratórium védernyője mögé, továbbra is a bankjuk felé tett egyszerű bejelentéssel léphetnek be. A moratórium 2 feltételei abban sem változtak a moratórium 1-hez képest, hogy továbbra is csak a moratórium 1 meghirdetése, 2020. március 18. előtt felvett lakossági és vállalkozói hitelekre lehet igénybe venni - írta a Világgazdaság.





Ezeket olvastad már?
Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás