RETRO RÁDIÓ

Brutális őrjöngés: baltával támadt a szomszédokra és egy tűzoltóra a szabolcsi férfi





Elrendelte a Debreceni Járásbíróság annak a férfinak a letartóztatását, aki vasárnap baltával szétverte sógora autóját, megfenyegette a rokonait és a rendőröket, majd konyhakéssel támadt egy tűzoltóra - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség vezetője szerdán.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.02.24.
a nap őrültje

A végzés ellen senki nem jelentett be fellebbezést.

A főügyészség még hétfőn azt közölte: a zavartan viselkedő férfi nem működött együtt a kiérkező rendőrökkel, azzal fenyegetőzött, hogy megöli őket. Ezután bezárkózott a házba és öngyilkossági szándékát hangoztatta, miközben többször azt kiabálta, hogy ha bemennek, akkor „mindenki megdöglik”.

A tűzoltók áramtalanították az épületet és elzárták a gázt, majd betörték az ablakot és azon keresztül próbáltak behatolni a házba. Ekkor a továbbra is fenyegetőző férfi egy konyhakéssel támadt az egyik tűzoltóra, akit csak a védőruhája és kitérő mozdulata óvott meg attól, hogy a támadó mellkason szúrja.

Az ügyben hivatalos személy sérelmére elkövetett emberölés kísérletével és felfegyverkezve elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntettével gyanúsítják a 60 éves férfit, aki ez ellen panasszal élt és megtagadta a vallomástételt.

Az ügyészség a szökés és a bűnismétlés veszélyére hivatkozva kérte a férfi letartóztatását, amelyet a bíróság elrendelt.





Ezeket olvastad már?
"Ha elveszik tőle a kutyáját, abba belehal" – A tatai néninek és négylábú társának segítségre van szüksége

"Ha elveszik tőle a kutyáját, abba belehal" – A tatai néninek és négylábú társának segítségre van szüksége

Videózás közben halt meg a híres influenszer, órákkal később találták meg a testét

Videózás közben halt meg a híres influenszer, órákkal később találták meg a testét

Itt a titok: így lehet magasabb a nyugdíjad

Itt a titok: így lehet magasabb a nyugdíjad

Olyat tett egy férfi a 4-6-os villamoson, amit nagyon nem kellett volna – videó

Olyat tett egy férfi a 4-6-os villamoson, amit nagyon nem kellett volna – videó

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás