RETRO RÁDIÓ

„Azt hittem, végünk van” - mondta az utas, aki túlélte a kényszerleszállást, miután felrobbant a hajtómű





Repülőgéproncsok hullottak Denver egyik elővárosára szombaton, miután a United Airlines amerikai légitársaság egyik utasszállító gépének meghibásodott hajtóműve nem sokkal a felszállás után szétrobbant.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.02.21.
túlélő

A pilóták visszafordultak a denveri nemzetközi repülőtérre, ahol kényszerleszállást végrehajtva, biztonságban letették a gépet.

A szövetségi légiközlekedési hatóság (FAA) közleményben tudatta, hogy a 328-as járaton Honoluluba induló, Boeing 777-200 típusú gép pilótái nem sokkal a felszállást követően észlelték a jobboldali hajtómű meghibásodását.

A hajtómű burkolatának nagy, kerek karimája (fotó: AFP)

A nyaralni induló utasok utólag szörnyű megpróbáltatásokról számoltak be. A repülőgép már majdnem elérte az utazómagasságot, és éppen a kapitány beszélt az utasokhoz, amikor robbanás rázta meg az utaskabint, egy hatalmas villanás kíséretében. A gép ezt követően hevesen rázkódni kezdett. „Azt hittem, végünk van” - mondta el egyikük, David Delucia.

A robbanást a földön is hallották az incidensről beszámoló tanúk. Tyler Thal éppen sétálni indult a családjával, amikor észrevette a szokatlanul alacsonyan szálló gépet, és elővette a telefonját, hogy videofelvételt készítsen. Ezután következett be a robbanás, de a gép folytatta útját. A Twitterre feltett videón látszik, hogy a gép hajtóműve teljesen lángba borult. A médiában megszólalt annak a háznak a tulajdonosa is, amely mellé becsapódott a hajtómű egy darabban lezuhanó, mintegy 4,5 méter átmérőjű karimája. Kirby Klements szerint az apróra zúzódott roncsdarabok még hosszú percekig hullottak a környékre.





Ezeket olvastad már?
Szerelem a levegőben: mágikus együttállás segít bevonzani a kiszemeltedet

Szerelem a levegőben: mágikus együttállás segít bevonzani a kiszemeltedet

A hideg csak a kezdet: pánikrohamokat hoz az időjárás

A hideg csak a kezdet: pánikrohamokat hoz az időjárás

A Mészáros Csoport megvásárolta a híres babaáruházláncot

A Mészáros Csoport megvásárolta a híres babaáruházláncot

Rettenetes: betonkeverő végzett egy férfival – Sokkoló részletek

Rettenetes: betonkeverő végzett egy férfival – Sokkoló részletek

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás