RETRO RÁDIÓ

Az oroszok elkezdtek kivándorolni





Drámaian megnőtt az utasok száma a Szentpétervár-Helsinki vasútvonalon az ukrajnai háború kitörése óta.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2022.03.05.
költözés

Sok orosz hagyja el hazáját a szankciók következményeitől, sőt egy esetleges hadiállapottól tartva. Az elkövetkező napokra az összes jegy elkelt ezen a Szentpétervár - Helsinki útvonalon. Ha valaki nem tudná a hadiállapot, amely példa nélküli a modern Oroszország történetében azt jelentené, hogy a férfiakat tömegesen mozgósítanák, vélhetően 18 és 60 év között, a határokat pedig minden irányba lezárnák.

Topi Simola, a finn Vasúttársaság (VR) alelnöke szerint egyértelműen érzékelhető, hogy egyetlen hét alatt mennyire megváltoztak az utazási okok. Szerinte már a poggyászokból és azok méretéből következtethető, hogy az emberek igyekeznek máshová költözni. Az európai légtér lezárása miatt az egekbe szöktek az Oroszországból egyelőre még elérhető célállomásokra szóló repülőjegyek árai, mint Jereván vagy Dubaj. Manapság az interneten az egyik leggyakoribb szó, amire rákeresnek az oroszok, az a kivándorlás.

„Az oroszok semmi jóra nem számítanak, nem érzik magukat biztonságban, tudják, hogy a gazdasági helyzet mostantól nagyon nehéz lesz, és sokan egyszerűen, erkölcsi szempontból sem bírják elviselni, hogy maradjanak” - vélekedett egy médiaelemző.

Rengetegen szállnak vonatra (Fotó: Wikipédia)

 





Ezeket olvastad már?
Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

Teljes káosz vár Budapestre a hétvégén, ezek az okok

Teljes káosz vár Budapestre a hétvégén, ezek az okok

Nagy baj van a SPAR egyik népszerű termékével: azonnali termékvisszahívást rendeltek el

Nagy baj van a SPAR egyik népszerű termékével: azonnali termékvisszahívást rendeltek el

"Ha a kutyádat beengeded a kertbe, nem fogod többé látni" - méreggel fenyegetnek Rákosmentén

"Ha a kutyádat beengeded a kertbe, nem fogod többé látni" - méreggel fenyegetnek Rákosmentén

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás