Nem mindennapi hajsza játszódott le hétfőn az Egyesült Államok Mississippi városában. Az üldözés még a forgalmas autópályára is kiterjedt, de borzalmas, ami ezt megelőzte…

Egy ismeretlen bejelentő riasztotta a zsarukat egy családi házhoz, ahol később az egyenruhások holttan találták a 32 éves Christin Parkert és unokaöccsét, a 26 éves Brandon Parkert. Mindkettőjük halálát pisztolygolyó okozta. A szomszédok arról számoltak be, hogy nem sokkal korábban az elhunyt nő párja sietve távozott, kezében a pár hónapos kisbabájukkal.

Hamar kiderült, a 30 éves Eric Derrel Smith egy kék Nissannal menekült el a helyszínről, amit a térfigyelő kamerák rögzítettek. A rendőrség üldözőbe vette a férfi, akinek az sem számított, hogy 4 hónapos kisgyermeke is ott van mellette a kocsiban van, padlóig nyomta a gázt, miközben még a rendőrökre is rálőtt.

Az ámokfutás akkor ért véget, amikor a zsaruk meglőtték a menekülő sofőrt.

A helyi rendőrfőnök, John Miller a borzalmakról a Crime Online portálnak mondta el, hogy az apa belehalt a sérülésébe.

A kisbaba szerencsére élve megúszta az őrületet. Jelenleg a Bilox-i Merit kórházban van stabil állapotban.