RETRO RÁDIÓ

Megdöbbentő hangfelvétel, így működik a korrupció a fővárosban – Videó!





Kedden reggel az Anonymous-maszkos alak újabb hangfelvételt tett közzé, amelyben korrupció gyanúja is felvetődik. A beszélgetésből kiderül, jutalékos rendszer működhet a Városházán.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.11.16.
városháza-gate

A nyilvánosságra hozott információk szerint jutaléki rendszer működhet a Fővárosi Önkormányzatnál egyes ingatlanügyletek esetében, és a szálak a Városháza eladására korábban szerződést kötő Berki Zsolttól egészen az egyik főpolgármester-helyettesig vezethetnek – írja az Index.

Mint ismert, Karácsony Gergely pénteken bejelentette, hogy annak ellenére sem váltja le Barts J. Balázst a fővárosi vagyonkezelő éléről, hogy – a főpolgármester állítása szerint – a tudta és engedélye nélkül a Városháza eladásáról tárgyalt idén májusban. Kedden reggel a rejtélyes álarcos alak újabb hanganyagot juttatott el a sajtónak, amiből az derül ki, hogy a főpolgármester közvetlen környezetében is lehetnek érintettek gyanús ügyekben.

Egy titokzatos októberi beszélgetés

A hangfelvételen Gansperger Gyula – idén október 6-án elhangzott – beszélgetését halljuk egy ismeretlen férfival, amiben a volt Wallis-vezér, aki a májusi tárgyaláson is ott volt Barts Balázsnál, kifejti, hogyan történnek a fővárosnál az ingatlaneladások. – Igazándiból nem látunk tisztán. Mindig mondjuk, hogy a mesterek. Kit értünk mesterek alatt? Mert számunkra egy vagy maximum két mester létezik – halljuk egy eddig ismeretlen férfi hangját, majd Gansperger Gyula válaszol: Én elmondom neked, amit én tudok. A felvétel ezután így folytatódik: – Na. – Tehát a következőképpen áll fel ez a csapat, amit én megismertem. A Zsolt frontol. – Azt tudom. A Zsolt mindenkit frontol. – Van egy Berki Józsi nevű figura. Aki vagy az unokatestvére a Zsoltnak, vagy a testvére. – Nem ő a Kiss Péternek, a…? – Ő volt a Kiss Péternek valami balkeze. A Kiss Ambrus volt a Kiss Péter titkárságvezetője. Tehát most a Berki Józsi a Kiss Ambrussal dolgozik együtt. – Jó. Tehát a Kiss Ambrusnak az embere a Berki Józsi, akivel együtt csinálják. És a Berki Józsinak a testvére vagy unokatestvére a Berki Zsolt. – Igen. – Jól értjük ezt!? – Abszolút jól értitek. Tehát itt lép be a Berki család ebbe a buliba. Az elhangzottak szerint tehát Berki Zsolt, aki – amint lapunk megírta – korábban szerződést kötött a Városháza eladására egy ingatlanirodával, Kiss Ambrus főpolgármester-helyettessel állhat kapcsolatban. Ez azért is érdekes, mert Barts Balázs pénteken közreadott jelentésében azt állította Berkiről, hogy külső szereplőként mindössze ingatlanok eladásánál szokott közvetíteni, és még 2017-ben kereste meg először a fővárosi vagyonkezelőt, de most Gansperger Gyula arról számol be, hogy a férfinak politikai kapcsolatai vannak, ráadásul már a testvére (vagy unokatestvére) is rendelkezett ilyenekkel, hiszen Kiss Péternek, a volt szocialista miniszternek volt az embere. A felvételen ezután Gansperger Gyula nem másról beszél, mint arról, hogy Kiss Ambrus és Tordai Csaba a volt miniszterelnök, Bajnai Gordon emberei, akiket Bajnai ajánlott be Karácsony Gergelynél, és hatalmas befolyással bírnak a fővárosnál. Mint ismert, Bajnai Gordon, akit Gansperger jól ismer, hiszen kollégák voltak a Wallisnál, a kezdetektől segíti Karácsony Gergelyt, akit az elsők között biztosított nyilvánosan is támogatásáról, amikor az elindult a miniszterelnök-jelöltségért az előválasztáson. Ami viszont még ennél is érdekesebb, hogy Gansperger Gyula „jutaléki rendszerről” beszél, amelyben Kiss Ambrus is érintett, méghozzá Berki Zsolton keresztül, akinek a pénzt ki kell fizetni.
Ez a kijelentés már konkrét korrupció gyanúját veti föl, mégpedig olyanét, amelyben a főpolgármester-helyettes és a városháza eladására korábban szerződést kötő férfi is érintett.

És még bele sem mentünk igazán

A beszélgetés folytatásában arról esik szó, hogy Barts Balázs a korábban taglalt szisztémában adhatott el egy hatalmas telket a Bécsi úton. Ráadásul az is elhangzik a felvételen, hogy Bajnai Gordon emberei dolgoznak Karácsony Gergely mellett, és az ő feladatuk, hogy elintézzék, a többi főpolgármester-helyettes nehogy „beletúrjon” bizonyos ügyekbe. Az álarcos alak legújabb jelentkezése után tehát már konkrét, a főváros vezetéséig gyűrűző korrupció gyanúja merül föl, hiszen arról hallhattunk, hogy a Városháza eladásának tervén túl Berki Zsolt az egyik főpolgármester-helyettessel – a volt baloldali miniszterelnök Bajnai Gordon emberével – Kiss Ambrussal jutaléki rendszert működtet, és Gansperger Gyula fizetett is nekik valamilyen ügylet keretében.
Mindezen felül pedig a maszkos alak azzal a rejtélyes kijelentéssel zárta a videót, hogy és még bele sem mentünk igazán.

Mit lép Karácsony?

Ezen új információk birtokában az Index kérdéseket küldött a fővárosnak. Amint válaszolnak a lapnak, frissítjük a cikkünket. Arra voltak kíváncsiak, hogy valóban működik-e „jutaléki rendszer” a fővárosnál, amiben Kiss Ambrus és Berki Zsolt érintettek? Azt is megkérdezték, Bajnai Gordonnak van-e befolyása a Városháza vezetésére, mi a kapcsolat közötte, Kiss Ambrus, Tordai Csaba és Karácsony Gergely között? Érdeklődtek, hogy a főpolgármester továbbra is elfogadja-e a Barts Balázs jelentésében foglaltakat Berki Zsolttal kapcsolatban, hogy ő csak egy külsős ingatlanközvetítő lenne? Megkérdezték, hogy mindezek után Karácsony Gergely bizalma továbbra is él-e Barts Balázs, Kiss Ambrus, Tordai Csaba – és áttételesen Bajnai Gordon – irányában, és pozíciójukban maradhatnak-e az említett urak? Rákérdeztek továbbá, hogy Karácsony Gergely indít-e belső vizsgálatot az új hangfelvételben elhangzottak miatt, illetve a nyomozóhatósághoz fordul-e az ügyben?




Ezeket olvastad már?
Rémálommá vált a látogatás: akaratlanul traumatizálták gyereküket a szülők

Rémálommá vált a látogatás: akaratlanul traumatizálták gyereküket a szülők

Horrorház Nagyszombaton: brutális kínzásoknak vetette alá négy gyermekét a szülőpár

Horrorház Nagyszombaton: brutális kínzásoknak vetette alá négy gyermekét a szülőpár

Lecsapott az ítéletidő Dubajban: vízben úsznak a repülőgépek - Videó

Lecsapott az ítéletidő Dubajban: vízben úsznak a repülőgépek - Videó

Nem 8, 48 ezer hektár!

Nem 8, 48 ezer hektár!

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás