RETRO RÁDIÓ

Amerikai elnökválasztás, így állnak most az elnökjelöltek





Több csatatér államban jelenleg Donald Trump vezet, de a szavazatok feldolgozásának elhúzódása miatt továbbra sem lehet eredményt hirdetni.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.11.04.
amerikai elnökválasztás Egyesült Államok

Az Egyesült Államok összes szövetségi államában véget ért a voksolás, és bezártak helyi idő szerint szerda hajnalra a szavazóhelyiségek, a végeredményre még órákat, de előfordulhat, hogy akár napokat is várni kell.

Mivel az ország területe több időzónán átnyúlik, a szavazóhelyiségek többórás eltéréssel zártak be. Utoljára Alaszkában ért véget a szavazás.

Donald Trump nem sokkal a szavazás lezárása előtt kijelentette, meg fogja nyerni, sőt ő úgy véli, már kijelenthető, hogy meg is nyerte az amerikai elnökválasztást.

Helyi idő szerint szerda hajnalban adott nyilatkozatában a Fehér Házban az újraválasztásért küzdő Trump kiemelte, hogy számos fontos államban – többek között Floridában, Ohióban és Texasban – sikerült nagy előnnyel nyernie. Hozzátette azt is, hogy jelentősen vezet továbbá Joe Bidennel, a Demokrata Párt jelöltjével szemben három olyan államban is – Pennsylvaniában, Michiganben és Wisconsinban -, ahol még nem zárult le a szavazatok összeszámlálása. „Nem tudnak minket beérni” – fogalmazott az amerikai elnök.

Donald Trump amerikai elnök Ohióban és Texasban is megnyerte az elnökválasztást az amerikai média előrejelzése szerint.

A Joe Biden demokrata jelölt ellen újraválasztásáért küzdő republikánus elnök Ohióban a választók 53 százalékának bizalmát nyerte el, Texasban pedig a szavazók 52 százaléka támogatta őt.

Portland belvárosában gyülekeznek emberek
MTI/AP/Marcio Jose Sanche

A csatatér-államnak számító Arizonában a Fox News szerda hajnali előrejelzése szerint Joe Biden arat győzelmet az amerikai elnökválasztáson.

A Politico című lap előrejelzései szerint Trump vezet más kulcsfontosságú ingadozó államokban, így Észak-Karolinában és Ohióban is.

Donald Trump nyerte a választást a kulcsfontosságú államok közé tartozó Floridában a kedd éjjel közzétett előrejelzések és részeredmények szerint.

Az újraválasztásáért induló Donald Trump elnököt éltetik támogatói a Florida állambeli Miamiban
MTI/EPA

Az elnök a számítások szerint a szavazatok több mint 51 százalékát kapta meg. Florida 29 elektort küld az elnököt megválasztó elektori testületbe, és az első elemzések szerint a floridai győzelemmel Trump közelebb került az újraválasztás lehetőségéhez demokrata kihívójával, Joe Bidennel szemben.

Donald Trump aratott győzelmet Idahóban és Utahban, demokrata párti kihívója, Joe Biden pedig a három, hagyományosan liberális nyugati parti államban nyert a kedden tartott elnökválasztáson a legfrissebb előrejelzések és részeredmények szerint.

Szavazó várja az eredményeket EPA/JOHN AMIS

Biden az északnyugati Washington államban, Oregonban és Kaliforniában győzött.

A választói döntésekben ingadozó, úgynevezett csatatér államnak számító New Hampshire-ben minden bizonnyal Joe Biden, a Demokrata Párt elnökjelöltje arat győzelmet az amerikai elnökválasztáson.

Donald Trump Kentucky államban nyert, riválisa, Joe Biden Vermontban aratott győzelmet.

Donald Trump több mint 58 százalékos támogatottsággal győzött a középnyugati Kentuckyban, míg Joe Biden az északkeleti Vermontban a szavazók csaknem 72 százalékának bizalmát szerezte meg.

A nem végleges eredmények szerint Virginiában is a demokrata párti elnökjelölt nyert, Indianában és Nyugat-Virginiában pedig Trump győzelmét vetítik előre.





Ezeket olvastad már?
Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

Most kaptuk: balesetet szenvedett az utasokkal teli 4-6-os villamos, nagy a baj

„Meddig fajul a világ?” – óriási a felháborodás, meggyalázták a tragikusan piciként elhunyt Fanni sírhelyét

„Meddig fajul a világ?” – óriási a felháborodás, meggyalázták a tragikusan piciként elhunyt Fanni sírhelyét

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, a mentők már a helyszínen

Most jött: tömegkarambol történt Budapesten, a mentők már a helyszínen

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

Hídpénzbotrány: lassan kirajzolódik a pénz útja

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás