RETRO RÁDIÓ

Kémfilmekbe illő módszerrel csapnak le a hálapénzt elfogadó orvosokra





Betegnek és hozzátartozónak álcázva ellenőrzik a jövőben az orvosi praxisokat, hogy minél előbb kiszorulhasson a hálapénz rendszere az egészségügyből. Erről azután született döntés, hogy a kormány megegyezett a Magyar Orvosi Kamarával az eddigi legnagyobb béremelésről. A Metropol megtudta, hogyan is zajlik majd az ellenőrzés.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.02.11.
korrumpálás egészségügy

Hálapénzt adni tilos, maximum 8 ezer forintnyi ajándékot lehet adni. A kenőpénz elfogadása idén már bűncselekmény, és nem csak az vonható felelősségre, aki elfogadja, ha nem az is aki adja, vagyis a beteg vagy a hozzátartozója is! Az ellenőrzést március 1-től a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) végezi majd.

Beépülnek a nyomozók

Úgynevezett „integritástesztnek” vetik alá a praxisokat, hogy megszűnjön a hálapénz.

- A teszt alkalmával, megalapozott indokok alapján és előzetes ügyészi engedély birtokában a szolgálat speciális képzettségű munkatársai a valóságban is előforduló élethelyzetet teremtenek. A vizsgált egészségügyi dolgozót megvesztegetni próbáló “beteg” vagy “hozzátartozó” szerepét játszák el – mondta a Metropolnak dr. Váradi Piroska r. ezredes, a Nemzeti Védelmi Szolgálat egészségügyi szolgáltatók védelmi főosztályának vezetője. A teszt célja, hogy kiderüljön: az egészségügyi dolgozó elfogadja-e a vesztegetési összeget, illetve visszaél-e hivatali vagy munkaköréből fakadó helyzetével. Lapunk megtudta, hogy egy személlyel szemben évente három alkalommal rendelhető el teszt elvégzése.

3 év börtönt kaphat az orvos, 1 évet a beteg

A vizsgálat eredménye alapján fegyelmi, vagy szabálysértési eljárás nem indítható. Ha viszont az érintett a teszt során bűncselekményt követ el, akkor az NVSZ feljelentést tesz a nyomozóhatóságnál vagy ügyészségnél, amely jogosult a büntetőeljárás lefolytatására. A végeredmény az egészségügyi dolgozó esetében 3 évi szabadságvesztés is lehet – jelentette ki a főosztályvezető. A tesztelés jelen esetben a betegek ellenőrzésére nem terjed ki. De ha valaki mégis önként adna ajándéktárgyat, akkor figyelnie kell arra, hogy annak értéke ne haladja meg a mindenkori havi minimálbér 5%-át. Ez idén 8370 forint. Ha ezt valaki átlépi, vagy pénzt ajánl fel, az ő büntetése 1 évig terjedő szabadságvesztés lehet - tudta meg a Metropol a szakembertől.

Videófelvételeket is bevethet a hatóság

Lapunk megtudta, hogy az ellenőrzések során kép és hangfelvétel is készülhet. A felvétel nemcsak az esetleg elkövetett bűncselekmény bizonyítására használható fel, de általa a teszt végrehajtásának jogszerűsége is ellenőrizhető.

Ki kell emelni azt, hogy a teszt során az ellenőrzött személy döntési szabadsága nem sérülhet. Sem lelki, sem fizikai ráhatással nem lehet arra kényszeríteni, hogy a felajánlott összeget (vagy egyéb jogtalan előnyt) elfogadja, illetve kötelességét megszegje – mondta dr. Váradi Piroska.

Nyolcezer forint értékben adhatunk ajándékot

Az egészségügyi törvény csak ajándéktárgy adását és elfogadását engedi meg. A készpénz vagy más ellenszolgáltatás értékhatártól függetlenül (az ajándéktárgy pedig a megadott értékhatár felett) a Btk.-ba ütközik! – tájékoztatta lapunkat a Nemzeti Védelmi Szolgálat. A meghatározott havi minimálbér 5% -ának megfelelő 8370 forint értékben azonban adhatunk ajándékot, illetve a beteg az egészségügyi intézményben történő hosszabb benntartózkodása esetén, kéthavonta egy alkalommal adhat (és fogadható el) ilyen értékű ajándéktárgyat.

Ilyen ajándékok férnek bele az összegbe:

  • egy üveg ital(viszki, bor, pezsgő)
  • egy csokor virág
  • egy minőségi csokoládé desszert
  • színház jegy




  • Ezeket olvastad már?
    A világ legszerencsésebb utasát gázolta el a váci gyors – ezek a férfi sérülései

    A világ legszerencsésebb utasát gázolta el a váci gyors – ezek a férfi sérülései

    Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

    Magyar Péter tüntetését a guruló dollárbotrány egyik cége szervezte

    400 ezer ember halálához vezetett a mai nap: minden évben megemlékezünk róla

    400 ezer ember halálához vezetett a mai nap: minden évben megemlékezünk róla

    Elhunyt a magyar szinkronrendező: Neki köszönhetjük a Jóbarátok ikonikus hangjait is

    Elhunyt a magyar szinkronrendező: Neki köszönhetjük a Jóbarátok ikonikus hangjait is

    Top hírek





    Ezek is érdekelhetik



    Hírlevél-feliratkozás