RETRO RÁDIÓ

Akciófilmbe illő volt a veszprémi ékszerrablás, a tettesek felszívódtak az erdőben







Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.11.06.
akciófilm

A maszkviselés szabályait is kihasználva, filmbe illő technikával, mindössze 35 másodperc alatt fosztották ki ismeretlen tettesek a veszprémi ékszerboltot, majd a zsákmánnyal szinte pillanatok alatt köddé váltak.

A zárás előtt érkező banda tagjai – megnehezítendő az azonosítást – arcukat a vírusfertőzés megakadályozására szolgáló szájmaszkkal takarták, sapkájukat pedig alaposan a szemükbe húzták. Teljes némaságban, egyetlen szót sem kiejtve szájukon verték rommá az ékszereket tartalmazó pultokat és üvegvitrineket, ahonnan szó szerint mindent kipakoltak.

Az esemény közvetlen közelében tartózkodó szemtanú azt mondta, úgy érezte magát, mintha egy brutális akciófilmbe csöppent volna.

„Pár másodperc múlva már rohantak is ki a maszkos férfiak, zsákokkal a kezükben, gyalog. Készülhettek, mert a fotocellás ajtó már előre ki volt támasztva. Ilyet még filmekben sem láttam soha, nemhogy élőben, szó szerint rommá törték a boltot pillanatok alatt”– mesélte a szemtanú a Borsnak.

„Mire felfogtuk, mi történt, már el is rohantak, és csak azt a tornádószerű pusztítást hagyták maguk mögött. Az élelmiszerbolt biztonsági őre is csak az üzlet rácsát tudta lerántani, hogy az ő vásárlóikat védje”– nyilatkozta a Borsnak az ékszerbolt melletti üzlet biztonsági őre.

Pultban dolgozó munkatársa, Róbert volt az egyetlen, aki nem ijedt meg a rablóktól és ellentámadásba lendült – mondta el a Borsnak az üzlet tulajdonosa.

„Látszott, hogy nem számítottak ellenállásra”– nyilatkozta Kaufman Ágnes tulajdonos.

„Róbert egy hirdetőtáblát kapott fel és nekik ment. Szerencsére csak könnyebben sérült, a szája repedt fel”– mesélte a Borsnak.

A lopott ékszerekkel a rablók a közeli erdőbe menekültek, amit a rendőrök rögtön körbezárták, a kifelé vezető utakon pedig minden kocsit átnéztek, ám a rablóknak egyelőre nyoma veszett. A rendőrség továbbra is nagy erőkkel keresi őket.

Íme, maga az eset:





Ezeket olvastad már?
Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Hova lett Kispesten az orvosi rendelő pénze?

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Két halott Ferihegynél: Hét nepáli menekült el a rommá tört autóból

Két halott Ferihegynél: Hét nepáli menekült el a rommá tört autóból

Rettegnek a lakók Újbudán – lassan mindennap kioltanak egy életet

Rettegnek a lakók Újbudán – lassan mindennap kioltanak egy életet

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás