RETRO RÁDIÓ

Agyontaposták áldozatukat a magyar tinilányok, így kezdett új életet egyikük





Mindenkinek jár a második esély, sőt Andrea esetében a harmadik is. Ő ugyanis 25 évvel ezelőtt, kamaszlányként volt társtettese egy akkoriban nagy port kavart taxisgyilkosságnak. Ekkor ragadt rá a fantás gyilkos név. A Bors most megtalálta Andreát, aki egy neves áruházban dolgozik vezető beosztásban.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.04.22.
fantás gyilkos

A budapesti áruház dolgozói közül egyre többen tudják, hogy Andrea többször is ült börtönben, először ráadásul kamaszként, miután barátnőjével felfoghatatlan kegyetlenséggel végeztek egy taxissal. Ekkor ragadt rájuk a fantás gyilkos gúnynév, hiszen a lányok egy vízzel teli üdítősflakonnal csaptak le áldozatukra. A Borsnak sikerült elérnie az áruház egyik dolgozóját, aki neve elhallgatását kérve beszélt a műszakvezetőként dolgozó Andreáról.

Andi tipikus keménykezű vezető, akinek az ember nem szívesen mond ellent. Én egy kollégámtól hallottam, hogy mit tett szinte még gyerekként, és bevallom, nagyon meglepett a dolog – mondta a Borsnak a cég egyik dolgozója, aki rendszeresen egy műszakban dolgozik a ma már negyven­éves nővel.

Brutális gyilkosság

A honi kriminalisztika történetének egyik legborzalmasabb esete az a kegyetlen gyilkosság, amit 1997-ben követett el két tinilány. Andrea és Diána 14 évesek voltak, amikor kitervelték, hogy megölik és kirabolják a kollégái körében csak Szúnyog néven ismert 29 éves taxist, B. Jánost. A tinik a Ferihegyi repülőtér közelében lévő kis­erdőbe csalták áldozatukat, ahol egy vízzel teli fantásflakonnal leütötték, majd elmondásuk szerint egy órán át taposták az ájult testet „holdjáró”, telitalpú cipőkkel a lábukon. A férfi belehalt a sérülésekbe, a lányok pedig elvitték az autóját. Alig tíz perccel a borzalmas tettük után le is buktak, mivel egy járőrnek feltűnt az úton bizonytalanul, cikázva haladó autó. Andrea és Diána azonnal beismerték tettüket, melyért az előbbi 8 és fél, míg utóbbi 9 évet kapott, tekintettel a korukra. B. Andrea végül 2003-ban kedvezménnyel szabadult, és kezdett új életet.

A helyszínen készült rendõrségi fotó az áldozat kezéről – MTI Fotó: Rózsahegyi Tibor

Szabadulása után bordélyházat nyitott

Ez az új élet azonban nem azt jelentette, hogy azonnal jó útra tért. Pár hónappal a szabadulása után Győr belvárosában indította el korábbi cellatársával közös vállalkozását, vagyis nyitott egy bordélyházat, ahol fiatalkorúakat is futtattak. Az üzlet másfél éven át virágzott, amikor is a zsaruk lecsaptak a kéjbarlangra, ahol Andrea maga is tevékenyen kivette a részét a „munkából”. Az akkor még mindig csak 20 éves lány újból börtönbe került, ahonnan végül 2009-ben szabadult. A jelek szerint ekkor felhagyott a bűnözéssel, és tisztességes munkát keresett. Így került egy nemzetközi cég egyik budapesti áruházába, ahol szép karriert futott be. B. Andrea egészen a műszakvezetésig vitte, vagyis komoly és felelősségteljes beosztásban dolgozik.

Sokan tudják, mit követett el...

A beosztottjai egy része tudja, hogy a főnökük azonos azzal, aki 25 évvel korábban barátnőjével kitervelte, majd hidegvérrel végre is hajtotta a szörnyű és kegyetlen gyilkosságot, de csak egymás közt beszélnek róla. A cég pedig, védve rovott múltú alkalmazottuk személyiségi jo­gait, nem köti a dolgozók orrára, ki is az, aki nap mint nap utasításokat oszt nekik. A Bors úgy tudja, hogy a multicégnél elégedettek Andrea munkájával, ugyanakkor tisztában vannak azzal is, hogy elindultak a dolgozói pletykák vele kapcsolatban, vagyis egyre többen tudják, mit követett el a vezetőjük 14 éves korában.

Egy technikus vizsgálja a meggyilkolt taxis gépkocsiját a tatabányai rendőrség udvarán. Az elhagyott járművet egy járókelő éjfél körül fedezte fel, benne a vezető holttestével – MTI Fotó: Szigetváry Zsolt

Film is készült a tinikről

Az 1997-ben történt gyilkosságról Lányok címmel film is készült. Az író-rendező, Faur Anna fiktív háttértörténetet kreált a két, társadalom peremére szorult, prostituálódott tinilányról és az őket kihasználó, szintén már-már bűnöző életformába csúszó taxisokról. A filmet 2007-ben, tíz évvel a kegyetlen gyilkosság után mutatták be.

 





Ezeket olvastad már?
Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Ahelyett, hogy örült volna, lecsapta a lottónyertes a telefont, amikor közölték vele a jó hírt

Két halott Ferihegynél: Hét nepáli menekült el a rommá tört autóból

Két halott Ferihegynél: Hét nepáli menekült el a rommá tört autóból

Rettegnek a lakók Újbudán – lassan mindennap kioltanak egy életet

Rettegnek a lakók Újbudán – lassan mindennap kioltanak egy életet

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

Semjén Zsolt: a Magyarok kenyere ünnep, a búza- és kenyérszentelés ünnepe a magyar nemzet egységéről szól

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás