RETRO RÁDIÓ

A WHO fontos dologra hívta fel a figyelmet 





A kétmilliót is elérheti a koronavírus halálos áldozatainak a száma, sőt magasabb is lehet, ha nem hoznak összehangolt lépéseket a járvány megfékezésére.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.09.25.
koronavírus

Ha nem cselekszünk, ez a szám, amelyről beszélünk (a jelenlegi halálesetek kétszerese, 2 millió) nem csak elképzelhető, de sajnálatos módon nagyon valószínű lesz” - mondta Michael Ryan pénteki sajtótájékoztatóján.

Az igazgató azután beszélt erről, hogy kilenc hónappal a vírus kínai felfedezése óta a SARS-CoV-2 nevű vírus okozta Covid-19-betegségben meghaltak száma megközelítette az 1 milliót. Ryan szerint nem szabad a fiatalokat okolni a fertőzöttek számának mostani növekedéséért, annak ellenére, hogy növekvő aggodalmakat hangoztatnak amiatt, hogy a fiatalok terjesztik a vírust, miután világszerte enyhítettek a korlátozásokon és karanténintézkedéseken.

„Nagyon remélem, hogy nem kezdünk rájuk ujjal mutogatni” - mondta Ryan. „Az utolsó dolog, amire egy fiatalnak szüksége van, az az, hogy egy idős papoljon és ujjal mutogasson”. A veszélyhelyzeti igazgató szerint Európának még sokat kell dolgoznia a helyzet stabilizálásán, és a vírus terjedésének kézbentartásán. A WHO folytatja a tárgyalásokat Kínával a lehetséges részvételéről a Covid-19 elleni vakcinához való gyors és méltányos hozzájutást segítő COVAX finanszírozási rendszerben - közölte Bruce Aylward magas rangú WHO tanácsadó.

Kanada megállapodást írt alá az oxfordi székhelyű Astra Zeneca céggel 20 millió adag Covid-19 elleni védőoltás megvásárlásáról - jelentette be pénteken Justin Trudeau kanadai miniszterelnök. A szer az egyik vezető jelölt a védőoltás kidolgozásáért folyó versenyben, jelenleg a tesztelés utolsó stádiumában tart Nagy-Britanniában, a Dél-afrikai Köztársaságban és máshol.

Trudeau egy azzal kapcsolatos kérdésre, hogy az Egyesült Államok vényköteles gyógyszereket akar importálni Kanadából, azt is közölte, hogy Kanada gyógyszerszállításokkal segíteni kíván más országoknak.

„Az Egyesült Államok minden lépését mérlegeljük, amikor a kapacitásainkat bővítjük, de elsősorban a kanadaiaknak akarunk segíteni, és itthon biztosítani a kanadaiak szükségleteit” - szögezte le mindamellett a kormányfő.





Ezeket olvastad már?
Eldördült a startpisztoly: Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

Eldördült a startpisztoly: Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

Teljes káosz vár Budapestre a hétvégén, ezek az okok

Teljes káosz vár Budapestre a hétvégén, ezek az okok

Nagy baj van a SPAR egyik népszerű termékével: azonnali termékvisszahívást rendeltek el

Nagy baj van a SPAR egyik népszerű termékével: azonnali termékvisszahívást rendeltek el

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás