RETRO RÁDIÓ

A vörösiszap-katasztrófa hősei így pusztítják el a koronavírust





A Magyar Honvédség 93. Petőfi Sándor Vegyivédelmi Zászlóalj katonái már többször bizonyítottak, hiszen a legnehezebb helyzetekben őket hívják.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.03.19.
koronavírus semlegesítés

Többek között ők végezték a vörösiszap-katasztrófa utáni kármentesítést is, és amióta tart a járvány, az ő vezetésükkel küzdenek azért, hogy az intézményekben elpusztítsák a Covid-19-vírust. A Metropol elkísért egy fertőtlenítő csoportot egy budapesti általános iskola fertőtlenítésére.

A zászlóalj tagjai tapasztalt katonáknak számítanak a különböző veszélyhelyzetek megoldásában.

- Az alakulatunk elsősorban nukleáris baleset elhárításban és iparikatasztrófa-elhárításban vesz részt, mint például a vörösiszap-incidens volt legutóbb. A mérgező harcanyagokkal való „csatára” pedig Szerbiában és Szlovákiában készülünk fel. A biológiai fertőtlenítés, amin jelenleg dolgozunk, egy teljesen új kihívás volt, azonban az elmúlt egy év során rutinosak lettünk ebben is. Az alakulat elsőnek tavaly áprilisban, a Pesti úti idősek otthonának fertőtlenítésével kezdte el az intézmények mentesítésének sorozatát - fejtette ki Csaba Tibor alezredes, a vegyivédelmi alakulat parancsnokhelyettese lapunknak.

(Fotó: Metropol/Keller Mátyás)

Az intézmények fertőtlenítését összesen 11 alakulat katonái végzik. A semlegesítési munkák során 100%-ban eltüntetik a koronavírust az óvodákból, az általános és középiskolákból.

(Fotó: Metropol/Keller Mátyás)

A termek, folyosók és a tornatermek fertőtlenítését alkohol alapú fertőtlenítőszerrel, háti és kézi permetezővel, valamint hidegködképző eszközzel végzik a katonák.

A megfelelő védőfelszerelés elengedhetetlen (Fotó: Metropol/Keller Mátyás)

A különleges kezelést igénylő helységeket, mint például a számítógéptermeket és a könyvtárakat pedig ózongenerátorral mentesítik a vírustól.

Csaba Tibor alezredes (Fotó: Metropol/Keller Mátyás)





Ezeket olvastad már?
Magyarországra érkezik a latin filmsztár, nem akárhol látható

Magyarországra érkezik a latin filmsztár, nem akárhol látható

Elege lehetett a kutyakakiból egy újbudai lakónak, sajátos módszert vethetett be a négylábúak ellen

Elege lehetett a kutyakakiból egy újbudai lakónak, sajátos módszert vethetett be a négylábúak ellen

Orbán Viktor profilt változtatott a Facebookon

Orbán Viktor profilt változtatott a Facebookon

Fejlemény az Andrássy úti Louis Vuitton üzlet kirablásának ügyében

Fejlemény az Andrássy úti Louis Vuitton üzlet kirablásának ügyében

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás