RETRO RÁDIÓ

A napi esetek száma új csúcsra emelkedett Németországban





Ismét rekordot döntött az új típusú koronavírussal (SARS-Cov-2) igazoltan fertőzöttek napi száma.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.11.13.
drasztikus helyzet

Robert Koch közegészségügyi intézet (RKI) pénteki adatai szerint, az utóbbi 24 órában 23 542 fertőződést regisztráltak. A napi új esetek száma egy héten belül másodszor emelkedett minden korábbinál magasabbra. Az előző rekordot - 23 399 esetet - november 7-én, szombaton jegyezték fel.

A növekedés üteme csökken, ezt jelzi, hogy az egy héttel korábbi 21 506-hoz képest mintegy kilenc százalékkal több fertőzöttet regisztráltak, míg a megelőző héten - a november 6-i adatot az október 30-án regisztrált 18 681-hez viszonyítva - még 15 százalék felett volt a növekedés mértéke.

A járvány enyhülését mutatja az is, hogy az RKI számításai szerint az utóbbi napokban 1 alá csökkent a vírus úgynevezett reprodukciós aránya, amely október végén még 1,10 körül állt.

Az RKI legutóbbi, csütörtöki számításai szerint a reprodukciós ráta értéke 0,93. Amikor ez az érték tartósan 1 alatt van, a járvány alábbhagy, a vírus visszaszorul és előbb-utóbb eltűnik.

Amikor az érték 1 felett van, a járvány egyre inkább terjed, mert minden fertőzött átadja a vírust legalább egy embernek. Még nem tudni, hogy mennyire tartós a fertőzéshullám erejének gyengülése, az viszont biztos, hogy a járványlassító korlátozásokat nem lehet egyhamar visszavonni - mondta Lothar Wieler, az RKI vezetője csütörtökön tartott berlini tájékoztatóján.

Néhány hónapig még össze kell szorítanunk a farpofáinkat” - fogalmazott.





Ezeket olvastad már?
Menczer Tamás: Már össze is gyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz

Menczer Tamás: Már össze is gyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz

Eldördült a startpisztoly: Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

Eldördült a startpisztoly: Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

Teljes káosz vár Budapestre a hétvégén, ezek az okok

Teljes káosz vár Budapestre a hétvégén, ezek az okok

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás