RETRO RÁDIÓ

A kisiskolások között is terjed a járvány





Egyre inkább terjed a koronavírus-járvány a csehországi tanulók körében is - közölte Ladislav Dusek, a cseh Egészségügyi Információk és Statisztikák Hivatalának (ÚZIS) igazgatója.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.02.25.
koronavírus

Január elejétől egyre inkább terjed a járvány a hat és tíz év közötti gyerekek körében is” - mondta Dusek a Lidové Noviny című lapnak. Szerinte ez összefüggésben van azzal, hogy januárban visszatértek az iskolapadokba az általános iskolák alsó tagozatainak első és másodikos tanulói.

Az általános iskolások többsége, valamint a közép- és főiskolások számára továbbra is on-line módon folyik az oktatás

Információink szerint számos óvodában és az iskolában relatíve kicsi, öt-hat személyes fertőzésgócok alakultak ki. Ez azt bizonyítja, hogy a járvány az iskolákban is terjedőben van, elsősorban a koronavírus új, brit mutációjával” - mutatott rá a szakember.

Ladislav Dusek szerint a járvány egy éve egyértelműen azt bizonyította, hogy az óvintézkedések minden enyhítése után a gyerekek körében is emelkedett a fertőzések száma. Az ÚZIS igazgatója ezért ellenzi, hogy márciusban további korosztályok térhessenek vissza az iskolákba.

Egyre inkább terjed a Covid-19 járvány a csehországi tanulók körében is (Fotó: GettyImages/illusztráció)

A cseh kormány azt tervezte, hogy március elején először az általános iskolák utolsó osztályainak tanulói, illetve az érettségire készülő középiskolások térhetnek vissza az iskolákba. A csütörtöki sajtójelentések szerint azonban kormány egyelőre lemondott erről a tervéről.

A prágai óvodákban egy tavaly ősszel készített anonim felmérés, amelyről a Mladá Fronta Dnes című lap fővárosi melléklete tájékoztatott, kimutatta, hogy a szülők nagy része gyakran akkor is elküldte gyermekét az óvodába, amikor azok egészségi szempontból nem voltak teljesen rendben.

A szülők nem tudják megoldani a gyermekek felügyeletét

Ezt alapvetően azzal indokolták, hogy munkába kell menniük, és másképpen nem tudják megoldani a gyermekek őrzését. A felmérés szerint súlyos probléma eddig egyetlen óvodában sem jelentkezett, de a szakemberek veszélyesnek minősítették azt a tényt, hogy az óvodások mintegy 35-40 százaléka került így kapcsolatba a koronavírussal. Hogy milyen arányban fertőződtek meg a gyerekek, arról nincs kimutatás.





Ezeket olvastad már?
Menczer Tamás: Már össze is gyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz

Menczer Tamás: Már össze is gyűlt a 20 ezer aláírás az EP-választásokhoz

Eldördült a startpisztoly: Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

Eldördült a startpisztoly: Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

Teljes káosz vár Budapestre a hétvégén, ezek az okok

Teljes káosz vár Budapestre a hétvégén, ezek az okok

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás