RETRO RÁDIÓ

A héten megérkezik az ápolók első emelt bére





Húsz százalékkal magasabb fizetés érkezik az ápolók bankszámlájára. A kormány idén 82 milliárd forintot fordít erre a célra, amelyből így 83 ezer ápoló és 4900 védőnő részesül.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.12.08.
megbecsülés egészségügyi dolgozó

A juttatás minden olyan egészségügyi szakdolgozót érint, aki állami, önkormányzati vagy egyházi fenntartású járóbeteg- vagy fekvőbeteg-ellátásban dolgozik. Például rendelőintézetben, kórházban, védőnői szolgálatnál, az Országos Vérellátó Szolgálatnál vagy az Országos Mentőszolgálatnál.

Idén ez a második béremelés

januártól 14%-kal, most novembertől pedig 20%-kal emelkedik az ápolók bére. Emellett az ápolók a koronavírus-járványban végzett munkájukért nyáron, bruttó 500 ezer forintos juttatást is kaptak. Jövő januárjától pedig, újabb 30%-kal emelkedik a bérük. 2022-re egyébként, átlagosan egy ápoló két és félszeresét fogja keresni annak, mint a béremelés előtt.

Ösztöndíj az ápoló tanulóknak

Az ápolói hivatás megbecsülését szolgálja az is, hogy az ápolói pályára készülő fiatalokat havi 40 ezer forintos ápolói ösztöndíjjal támogatják, de az ápolók lakhatási körülményeit is javítják. Országszerte megújulnak és bővülnek a nővérszállók. Jövőre pedig áttörő orvosi béremelési program indul.

Vége a hálapénznek is

Az orvosok bére szintén három lépcsőben, 120 %-kal emelkedik, és 2023 januárjáig éri el a teljes mértéket. A kezdő rezidensek fizetésének összegét előíró új bértábla alapján, jövőre bruttó 481 ezret kereshetnek majd, ami három év múlva bruttó 687 ezer forintra emelkedik. Egy 41 évnél régebben praktizáló orvos bére pedig, jövőre bruttó 1,6 millióra, 2023-tól bruttó 2,38 millióra nő.





Ezeket olvastad már?
Most már biztos: ez mindenképp legyen kéznél a húsvéti hosszú hétvégén

Most már biztos: ez mindenképp legyen kéznél a húsvéti hosszú hétvégén

Kettős tragédia: fagyasztóban találták meg a 13 éves fiú holttestét, a dédnagymama belehalt a sokkba

Kettős tragédia: fagyasztóban találták meg a 13 éves fiú holttestét, a dédnagymama belehalt a sokkba

Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás