RETRO RÁDIÓ

A héten már indulhat az előjegyzés az oltásra





A legfontosabb ügy most a vakcina a járvány elleni védekezésben. Jó hír, hogy már a héten lehet rá előjegyzést kérni, a tervek szerint 13 ezer helyszínen oltanának. A britek már egy hét múlva elkezdenek oltani.



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2020.11.30.
védekezés

Várhatóan már a héten elindul a jelentkezés a koronavírus elleni oltásra. Interneten és levélben is jelezhetjük majd, hogy előjegyzést szeretnénk kérni. A szakemberek így látni fogják, hogy a magyar lakosság hány százaléka élne a lehetőséggel, a regisztrálók pedig első között juthatnak hozzá a vakcinához.

Ingyenes és önkéntes lesz az oltás

Az oltás önkéntes és ingyenes lesz, és a hatóságok hangsúlyozzák: csak olyan oltóanyag kaphat engedélyt Magyarországon, amely átmegy az összes szükséges hatósági vizsgálaton. – Magyarországon a hatályos jogszabályok alapján csak az illetékes hatóságok által megvizsgált és engedélyezett oltóanyagot lehet beadni. Világos eljárásrend alapján vizsgálják meg a mintákat és döntenek arról, hogy használható-e az adott vakcina Magyarországon vagy sem – közölte Szijjártó Péter külügyminiszter.

Fotó: Facebook

13 ezer helyszínen oltanának

Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádióban elmondta, hogy az oltási terveket már hetekkel ezelőtt kidolgozták. 13 ezer helyszínt jelöltek ki a tömeges oltásra. Itt elsőbbséget élveznek majd a védekezésben résztvevők és a leginkább sérülékeny csoportokhoz tartozók, például az idősek és a krónikus betegek.

Hazánk tárgyal több keleti vakcinagyártóval, ugyanakkor az EU-ból is érkezhetnek oltóanyagok, mivel az Unió több amerikai és európai gyártóval is megállapodást kötött, melyek ígéretes hatékonyságú oltóanyagai a következő hetekben kaphatják meg az európai forgalmazásukhoz szükséges jóváhagyást. Ezekből érkezhet előbb vizsgálatra, majd a magyarországi jóváhagyást követően oltásra is több millió adag vakcina.

A járvány legyőzéséhez kell a vakcina

Szlávik János szerint a szövődmények elkerülése miatt mindenkinek érdemes beadatni az oltást. A vakcina várhatóan 90 százalékos védelmet nyújt majd, így ha a lakosság 50-60 százaléka beoltatja magát, akkor elkerülhető, hogy még durvább legyen a járvány. A Délpesti Centrumkórház főorvosa kiemelte, az újonnan kifejlesztett oltásoknál nem észlelnek hosszú távú mellékhatásokat, így a világ bármely pontjáról érkező oltóanyag biztonságos lesz. Magyarország az Európai Unió tagjaként 4-5 féle oltóanyagból kötött le készleteket, amelyek közül már decemberben érkezhet kisebb adag, jövőre pedig óriási mennyiségek. Szlávik leszögezte, hogy a korlátozások feloldásához a vakcina az egyetlen út. „A következő időszakban még emelkedhet a fertőzöttek és halottak száma, de remélhetőleg karácsonyig bekövetkezik a járvány tetőzése” – tette hozzá az infektológus.

Fotó : Metropol

A gyártás helyszínén vizsgálhatjuk az orosz oltóanyagot

Kásler Miklós hivatalában fogadta Mihail Muraskót, Oroszország egészségügyi miniszterét. Az emberi erőforrások minisztere megköszönte az orosz politikusnak, hogy elsőként Magyarországra szállítottak a koronavírus ellen létrehozott Szputnyik-V vakcinából, amelynek vizsgálata már zajlik. Mihail Muraskó felajánlotta, hogy a rendelkezésre álló vakcina vizsgálatára magyar szakemberek is lehetőséget kapnak a WHO hitelesítésével rendelkező orosz laboratóriumokban, akár már ezen a héten.

A britek már egy hét múlva megkaphatják az oltást

Vakcina-ügyben a britek is élen járnak, ők 40 millió adagot rendeltek az amerikai Pfizer és BioNTech koronavírus elleni vakcinájából miután az a teszteken 95 százalékosra vizsgázott. A Financial Times szerint az engedélyeket napokon belül megkaphatják, december 7-én pedig már az első oltásokat is beadhatják. Emellett 100 millió dózist rendeltek az AstraZeneca és az Oxford University által kifejlesztett oltásból is, ezek leszállítása már karácsony előtt megtörténhet.





Ezeket olvastad már?
Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Fordulat a tragikusan elhunyt 8 éves kislány ügyében, komoly döntést hozott a család

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Nagypéntekre készülünk, fontos határidők is lejárnak

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Romhalmaz maradt az újpalotai ámokfutó után - egy fekete Mercedest keresnek

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Ordító szél és nyárias napsütés - két évszak találkozik húsvétkor

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás