RETRO RÁDIÓ

A helyi focipályára hajtották az embereket, ahol kivégezték őket





Lefejeztek több mint ötven embert Mozambik északi részén.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.11.10.
gyilkosság iszlamista lázadók kegyetlenség

A gyilkosságokat a tájékoztatás szerint az utóbbi három napban követték el iszlamista lázadók. A szélsőségesek feldúltak több települést: megöltek számos civilt, nőket és gyerekeket hurcoltak magukkal, lakóházakat perzseltek fel.

Felgyújtották a házakat, majd az erdőkbe menekülők nyomába eredtek, hogy végrehajtsák bizarr tetteiket” - mondta egy magas rangú rendőrségi tisztségviselő sajtótájékoztatóján.

Szemtanúk beszámolói szerint az egyik faluban a helyi focipályára hajtották az embereket, ahol kivégezték őket. Csaknem három éve, hogy az iszlamisták megvetették a lábukat Cabo Delgadóban, és brutális támadásokat hajtanak végre.

Szakértők szerint a lázadás az elszegényedett régióban elkövetett visszaélésekre és a helyi lakosság elégedetlenségére vezethető vissza. Ugyanakkor a felkelők időközben szélsőséges csoporttá alakultak, amely hűséget fogadott az Iszlám Állam terrorszervezetnek. Jogvédők szerint az ellenük folytatott harcban a biztonsági erők is követtek el súlyos jogsértéseket.

Megfigyelők szerint ez és a régió további elhanyagolása tovább tüzeli a lázadást.





Ezeket olvastad már?
Programokkal és lezárásokkal teli hétvége áll előttünk: íme a részletek!

Programokkal és lezárásokkal teli hétvége áll előttünk: íme a részletek!

Brutális erővel csap le ránk a tél

Brutális erővel csap le ránk a tél

 Sára Botond Pikó Andrásnak: visszafizetjük a parkolási Pikó-sarcot, nem kommunikálni kell, hanem cselekedni!

Sára Botond Pikó Andrásnak: visszafizetjük a parkolási Pikó-sarcot, nem kommunikálni kell, hanem cselekedni!

Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás