RETRO RÁDIÓ

A halakat ünnepelték a Balatonon





A halak napja és a víz világnapja alkalmából a Balaton közepén tartotta meg a Magyar Országos Horgász Szövetség és a Balatoni Halgazdálkodási Nonprofit ZRt. az idei Halak Napja rendezvényt.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2022.03.22.
KINCS

Március 22-én Siófokon, a Szent Miklós rendezvényhajón tartották a VI. Halak Napját egybekötve az I. Halőrök Napjával. A rendezvény elején dr. Szűcs Lajos, a Magyar Országos Horgász Szövetség elnöke kiemelte, hazánkban a horgászat egyre jelentősebb szereppel bír, amit a kormány is aktívan támogat. Dr. Dérer István, a MOHOSZ főigazgatója elmondta, a halak napja nemcsak a halak csillagjegy végéhez, hanem a tavasz kezdetéhez is kapcsolódik, hiszen március 20-án, a halak napján kezdődik az új évszak - számolt be az eseményről a Bors.

A rendezvényen érdekes előadásokat is meghallgattak a résztvevők. Szári Zsolt, a Balatoni Halgazdákodási Nonprofit ZRt. vezérigazgatója, miniszteri biztos a Balaton algásodásáról beszélt. Sziráki Bence, a Magyar Akvakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet ügyvezető igazgatója prezentációjában kiemelte, hazánkban a haltermelés fenntartható és környezetbarát módon zajlik.

– hangzott el.

A hajó közben Tihanyba ment, ahol a Balatoni Halgazdálkodás látványtelepítést mutatott be. Nagy Gábor horgászati ágazatvezető elmondta, a rendezvényen három tonna, két- és háromnyaras pontyot telepítettek a Balatonba, de alapesetben ennek a kétszeresét helyezik egyszerre a tóba.

A Halak Napja alkalmából prof. dr. Urbányi Béla, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem gödöllői campusának főigazgatója beharangozta a készülő Magyar Halkönyvet, amelyben közel száz, Magyarországon ismert halfaj szerepel majd. A rendezvény végén első alkalommal adták át az Év Halőre díjat, amelyet Kerekes József lakiteleki halőr érdemelt ki áldozatos munkájával.





Ezeket olvastad már?
 Sára Botond Pikó Andrásnak: visszafizetjük a parkolási Pikó-sarcot, nem kommunikálni kell, hanem cselekedni!

Sára Botond Pikó Andrásnak: visszafizetjük a parkolási Pikó-sarcot, nem kommunikálni kell, hanem cselekedni!

Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Sokkot kaptak a kirándulók: emberi maradványokra bukkantak a népszerű strandon

Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

Halott férfit tolt be a bankba egy nő: felháborító, mire készült – Videó

Hűha: népszerű fürdőhelyen estek egymásnak a szerelmesek

Hűha: népszerű fürdőhelyen estek egymásnak a szerelmesek

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás