RETRO RÁDIÓ

A BKK továbbra sem hajtott végre érdemi járatsűrítést





A főváros kormányhivatal megítélése szerint a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) továbbra sem hajtott végre érdemi járatsűrítést.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2020.12.04.
fertőzés veszély

A kormány döntése értelmében a koronavírus-járvány elleni védekezés részeként, a fertőzés közösségi terjedésének fékezéséért a BKK-nak november 5-ig kellett volna megküldenie a járatsűrítési tervét.

Hozzátették: a BKK a kormányhivatal többszöri felszólítása után, negyedik alkalommal sem nyújtott be elfogadható beadványt a járatsűrítésre, a tervben ugyanis olyan információk szerepelnek, amelyeket a BKK szakmailag nem támasztott alá.

A kormányhivatal szerint a BKK által közölt adatokból látszik, hogy vonalainak mindössze kilenc százalékán történt járatsűrítés, és azok mértéke is rendkívül alacsony. Továbbá az is kiderült a harmadik felszólításra megküldött részletes adatokból, hogy a délelőtti és a délutáni csúcsban végrehajtott járatsűrítések jelentős része nem a legnagyobb kihasználtságú vonalakon valósult meg, csupán a kevésbé zsúfolt járatokat érinti - fűzték hozzá.

A kormányhivatal ismét felszólította a BKK-t, hogy szakmailag támassza alá intézkedéseit, és értékelhető járatsűrítési tervet nyújtson be” - áll a közleményben.





Ezeket olvastad már?
Most már biztos: ez mindenképp legyen kéznél a húsvéti hosszú hétvégén

Most már biztos: ez mindenképp legyen kéznél a húsvéti hosszú hétvégén

Kettős tragédia: fagyasztóban találták meg a 13 éves fiú holttestét, a dédnagymama belehalt a sokkba

Kettős tragédia: fagyasztóban találták meg a 13 éves fiú holttestét, a dédnagymama belehalt a sokkba

Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Erotikus titkok: ennyiszer szexelj a kedveseddel, ha azt akarod, hogy veled maradjon

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Így ünnepeltük egykor a húsvétot, mi magyarok mindig megadtuk a módját - Galéria

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás