RETRO RÁDIÓ

Késsel támadt a kétgyermekes anyukára a drogos a 9-es buszon





Senki nem segített nekik, a gyerekek sokkos állapotba kerültek,



Megosztás
Szerző:
Létrehozva: 2021.03.19.
támadáattrocitás

A rettegett 9-es buszon utazott haza egy anyuka a csemetéivel, amikor egy drogos elővette kését és rájuk támadt. Történetét azok után osztotta meg, hogy a Bors megírta: cikkeik hatására járőrök vigyáznak majd az utasokra.

Rettegés a járaton

A kisgyermekes édesanyák már fel sem mernek szállni a 9-es és a 151-es busz járataira, annyira félnek a kábítószeresektől. A Bors az elmúlt napokban több nagy port kavaró cikkben is írt az áldatlan állapotokról és arról, hogy a BKK ígéretet tett arra: március közepétől közbiztonsági járőrök vigyáznak a rendre.

Ági is olvasta a cikkeket, és úgy döntött, megosztja több évvel ezelőtti történetét.

A nő mindig is Kőbányán élt, sok mindent megélt már a kerületben, de ezen a járaton ő is retteg, már több atrocitás érte.

Kést rántott egy drogos a 9-esen (fotó: Shutterstock)

Mindig van rajta egy-két balhés fazon – kezdte a kétgyermekes óvodai dolgozó Ági. – Engem már háromszor is megtámadtak, de az volt a legdurvább, legijesztőbb, amikor a két autista gyermekemmel mentünk a Baross utca felé a 9-esen. Egy láthatóan nagyon betépett drogos elkezdett őrjöngeni. Üvöltözött, nekiállt verekedni egy másik férfival, a sofőr kétszer szólt rá a mikrofonon keresztül. Neki is beszólogatott ez az állat, szerintem a sofőr nem mert megállni. Majd egyszer csak kést rántott elő és felénk hadonászott.

Senki sem segített

A pánik eluralkodott a buszon, de senki nem mert sem megszólalni, sem bármit is tenni.

Én a két gyermeket betoltam az ablakhoz, a testemmel próbáltam védeni őket – folytatta még most is felindultan az anyuka. – A nagyobbik fiam nagyon megijedt, szó szerint remegett, rettegett. Senki nem csinált semmit, mintha mindenki lefagyott volna. Mert a drogosok viselkedése kiszámíthatatlan, nem lehet tudni, hogy a következő pillanatban rád mosolyog, vagy csak simán leszáll a buszról vagy éppen beléd vágja a kést. Végül megúsztuk, a következő megállónál sikerült lemenekülni, utána még sokáig a torkomban dobogott a szívem. A gyermekeim olyan sokkot kaptak, aminek mai napig van érezhető, súlyos hatása.

Inkább letette a jogsit

Ági nagyobbik fia a támadás óta, lassan négy éve nem mer felszállni erre a buszra.

– Pontosabban semmilyen tömegközlekedési járatra. Pedig most már 14 éves, az ő korabeli gyerekek már utaznak egyedül. Emiatt én 42 évesen letettem a jogosítványt, sőt az anyósom is, hogy őt reggel és este tudjuk vinni-hozni az iskolából. A másik gyermekem ugyan fel mer szállni a buszra, de azóta nem mer leülni, hogyha támadás történne, el tudjon menekülni.





Ezeket olvastad már?
Eldördült a startpisztoly: Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

Eldördült a startpisztoly: Rekordgyorsasággal összegyűjtötte a budapestiek ajánlásait Szentkirályi Alexandra

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

Tisztességtelen és jogszerűtlen amit Magyar Péter elkövetett

Teljes káosz vár Budapestre a hétvégén, ezek az okok

Teljes káosz vár Budapestre a hétvégén, ezek az okok

Nagy baj van a SPAR egyik népszerű termékével: azonnali termékvisszahívást rendeltek el

Nagy baj van a SPAR egyik népszerű termékével: azonnali termékvisszahívást rendeltek el

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás