RETRO RÁDIÓ

25 év után lett gyanúsítottja a brutális tettnek, egy volt nyomozó gyilkolta meg Jolika nénit





25 évvel ezelőtti gyilkosságért vettek őrizetbe egy köztiszteletben álló gersekaráti családapát, N. Zsoltot. A volt katonát és rendőrt azzal gyanúsítják, hogy brutális módon kivégezte idős falubelijét, Jolika nénit.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.07.09.
bűnös

Egész Gersekarát döbbenten nézte, ahogy a zsaruk elvezetik a falu egyik köztiszteletben álló lakóját, N. Zsoltot és édesapját, Istvánt. A most 45 éves férfit gyanúsítják azzal, hogy 20 éves korában brutális módon végzett a 84 éves Jolika nénivel.

Vérbeli üzletasszony volt

A kegyetlen és eddig feltáratlan gyilkosság 1996 decemberében történt, amikor az egyik szomszéd ellátogatott a mindenki által ismert özvegyasszonyhoz, akinek már csak a holttestét találta meg, méghozzá fejjel lefelé, egy udvari vécében. Kiderült, a köztudottan pénzes, helyi zugkocsmát működtető nyugdíjast megfojtották, majd a holttestét a kerti budiba cipelték, a gyilkos pedig 30 ezer forint értékű arany ékszert és 50 ezer forintot vitt el a házból – foglalta össze a Bors.

A zsaruk gőzerővel nyomozni kezdtek, hiszen gyanúsított bőven akadt: Jolika ugyanis, dacára idős korának, igencsak aktív volt: a kocsma mellett törökökkel és olaszokkal arannyal üzletelt, kölcsönzött és utakat szervezett a helyieknek, elképesztő kapcsolatrendszerrel rendelkezett.

Jolika néni holttestére a kerti vécében bukkant rá a szomszéd

Szerették a faluban

Hiába, minden nyom vakvágánynak bizonyult, a rendőrök mégsem adták fel a kutatást, a Nemzeti Nyomozó Iroda leporolta a régi aktákat, fejlettebb technikával kezdett nyomozni az ügyben, és – feltehetően a korábban rögzített DNS-minta segítségével – végül nyomára akadtak a lehetséges tettesnek, a helyi, mindenki által kedvelt családapának, N. Zsoltnak. A falut sokkolták a hírek, főleg, hogy a zsaruk nemcsak Zsoltot, hanem édesapját, Istvánt is elvitték, bár információink sze­rint őt azóta kiengedték.

„Egy átlagos családapa volt feddhetetlen múlttal, most készült gimnáziumba íratni az ikerfiait” – ingatta a fejét az egyik ismerős, aki elmondta, a férfi családja is összezuhant a gyanú hírére.

„Zsolt édesanyja súlyos beteg, szegény asszony, az apukája, István is kiakadt, azt kiabálta: nem vagyunk gyilkosok” – mesélte az ismerős.

Szolgált és védett

A gyanúsítás különösen azért sokkoló, mert kiderült: Zsolt nemcsak katona, de pár éve rendőr volt.

„Az ipari iskolába járt, nem fejezte be, helyette bevonult határőrnek. Amikor ezt megszüntették, ott leszerelt, és rendőrként kezdett dolgozni Vasváron, úgy tudjuk, nyomozóként” – mesélték. Azonban karrierjének pár éve vége szakadt.

„Eljött a rendőrségtől, de mintha ezt titokként őrizték volna, mert nem tud­ta senki. Ugyan járt dolgozni, csak már nem oda. Mintha azt akarták volna, hogy senki ne tudjon erről” – tették hozzá.

Zsolt rosszul lett a meghallgatásán, ezért félbeszakították azt

A gyors távozás oka a veol.hu szerint az, hogy a férfit idegileg nagyon megter­helte a munka, ezért mondott fel. Úgy tud­juk, Zsolt ezután Vasváron, művezetőként dolgozott, a beosztottjai pedig kedvelték főnöküket. A férfit most nyereségvágyból elkövetett emberöléssel gyanúsítják. A meghallgatása azonban elhúzódott, ugyanis a férfi rosszul lett, ezért egy időre félbe is szakították azt.

 

 





Ezeket olvastad már?
Szerelem a levegőben: mágikus együttállás segít bevonzani a kiszemeltedet

Szerelem a levegőben: mágikus együttállás segít bevonzani a kiszemeltedet

A hideg csak a kezdet: pánikrohamokat hoz az időjárás

A hideg csak a kezdet: pánikrohamokat hoz az időjárás

A Mészáros Csoport megvásárolta a híres babaáruházláncot

A Mészáros Csoport megvásárolta a híres babaáruházláncot

Rettenetes: betonkeverő végzett egy férfival – Sokkoló részletek

Rettenetes: betonkeverő végzett egy férfival – Sokkoló részletek

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás