
Példaértékű összefogás: többen is küzdöttek egy idős férfi életéért egy budapesti szavazókörben
Az összefogás életmentőnek bizonyult.
Tömegverekedésre buzdítja egy poszt London iskoláit. Kitört a pánik a gyerekek és a szülők körében.
Egyre jobban elfajul a helyzet a londoni iskolákban. Tömegverekedésre buzdítja egy poszt az iskolás gyerekeket.

A város 9. évfolyamos tanulóit arra buzdítják az interneten, hogy legyenek erőszakosak, fegyverrel felszerelkezve menjenek egy McDonald's gyorsétteremhez a „végső leszámolás helyszínére”. A vérlázító bejegyzés „Hackney-háborúként” hivatkozik az eseményre, melyben nyolc iskola diákjai vesznek részt. Az intézményeket ketté osztották, "piros" és "kék" csapatra.
A bejegyzés arra is kéri a gyerekeket, hogy a verekedésről készült felvételeket küldjék el annak, aki a felhívást közzé tette. Nem meglepő, hogy több hozzátartozó is kiakadt, amint tudomást szerzett az eseményről. Egy nagymama így nyilatkozott:
Felhívtam az összes iskolát, eddig mindenki figyelmen kívül hagyta a figyelmeztetésemet. Ez nagyon komoly dologgá fajulhat.
Kedden Brent kerületében két diákot – egy 7. és egy 8. évfolyamost – szúrtak meg súlyosan egy iskola területén. Egy 13 éves fiút emberölési kísérletért meg is vádoltak. Az utóbbi napok eseményei óriási aggodalomra adnak okot.
Mi van, ha egy diák csak átsétál a környéken, és rátámadnak? Ez egy katasztrófa
– fejezte ki aggodalmát az idős asszony.
Tisztában vagyunk ezekkel a közösségi médiában terjedő bejegyzésekkel, és vizsgálatot folytatunk a felelősök azonosítása érdekében
– mondta a rendőrség szóvivője.
Határozottan fellépünk minden erőszakos cselekménnyel szemben. Szorosan együttműködünk a helyi iskolákkal és az önkormányzattal, és szeretnénk megnyugtatni Hackney lakóit, hogy fokozzuk a rendőri jelenlétet a környéken.
A Metro értesülései szerint óriási az aggodalom. Több szervezet is felszólalt már, de eddig még nem találják az elkövetőket.

Az összefogás életmentőnek bizonyult.

Szerinte halott lenne, ha nem tette volna meg.

Súlyos közlekedési baleset történt.
Nem akar lemaradni a Metropol cikkeiről? Adja meg a nevét és az e-mail címét, és mi hetente három alkalommal elküldjük Önnek a legjobb írásokat!
Feliratkozom a hírlevélrePortfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.