RETRO RÁDIÓ

Bármikor érkezhet a következő földrengés, elmozdult az Anatóliai-félsziget





A mediterrán medence földrengésveszélyes területté vált, egészen Törökországtól Olaszországig bárhol előfordulhatnak nagyobb földrengések.



Megosztás
Szerző: P.P.
Létrehozva: 2023.02.11.
földrengés Törökország

Hétfő hajnalban 7,8-as erősségű földrengés rázta meg Törökország déli részét a szíriai határ közelében, ami több száz kilométeres körzetben súlyos károkat okozott.  Az évszázad egyik legerősebb földrengését utórengések követték, köztük egy 7,5-ös erősségű is, ezek tovább fokozták a katasztrófa pusztítását. A mentés még mindig zajlik.

Légi felvétel a pusztítás nyomairól a földrengés sújtotta délkelet-törökországi Kahramanmarasban Fotó: Ahmet Akpolat

Három métert mozdult el az Anatóliai-félsziget

A Törökországban és Szíriában bekövetkezett földrengés miatt 3 méterrel nyugatra csúszott az Anatóliai-félsziget.

Törökország egész hosszán végig húzódó kéreglemez mozdult el. Ez a Jordánián, Izraelen, Libanon és Szírián áthaladó holt-tengeri törésvonallal együtt a Közel-kelet egyik legaktívabb törésvonala

– tette hozzá Carlo Doglioni, az olasz Nemzeti Geofizikai és Vulkanológiai Intézet (INGV) elnöke.

Kiemelte, hogy a három méteres helyváltoztatás jelenleg csak becslés, pontos adatokat azután tesznek közzé, hogy megvizsgálták a műholdfelvételeket.

Mi okozta a Törökországot és Szíriát ért pusztító földrengést?

Törökországban egyáltalán nem rendkívüli az, hogy földrengés van, ilyenekkel két-három évente bekerülnek a hírekbe. De energiafelszabadulás szempontjából ekkora földrengésről még Törökországban sem tudunk

– hangsúlyozta ki Timár Gábor, az ELTE TTK Geofizikai és Űrtudományi Tanszék tanszékvezető egyetemi tanára egy élő bejelentkezésében, amikor a földrengésről kérdezték.

Törökország alatt húzódik a kelet-anatóliai törésrendszer, amely eddig is pár évente 6-6,5 magnitúdós rengéseket produkált, azonban még sosem ment 7-es erősség fölé. Most pedig majdnem elérte a 8-as magnitúdót is.

Földrengésveszélyes területté vált a mediterrán medence

A közelmúltban rengeteg földrengés rázta meg a Balkán-félszigetet és Törökországot. Az afrikai és az eurázsiai kontinentális lemez összeütközésekor tört le Afrikáról, majd önálló életre kelt és a nagy eurázsiai lemeztől független mozgásba kezdett az apuleai-adriai mikrolemez.

Az adriai „tüske” mozgása miatt az ütköző lemezhatárokon felhalmozódik a a feszültség a kérgekben, és ezáltal Törökországtól Olaszországig bárhol megjelenhetnek pusztító földrengések.

 

 





 





Ezeket olvastad már?
Újabb benzinárstop jöhet? A kormány vizsgálja a benzinárat

Újabb benzinárstop jöhet? A kormány vizsgálja a benzinárat

Krausz Ferenc Nobel-díjas tudósunk is kitöltötte a Zöld-párbeszéd kérdőívet

Krausz Ferenc Nobel-díjas tudósunk is kitöltötte a Zöld-párbeszéd kérdőívet

Magyarországra érkezik a latin filmsztár, nem akárhol látható

Magyarországra érkezik a latin filmsztár, nem akárhol látható

Elege lehetett a kutyakakiból egy újbudai lakónak, sajátos módszert vethetett be a négylábúak ellen

Elege lehetett a kutyakakiból egy újbudai lakónak, sajátos módszert vethetett be a négylábúak ellen

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás