RETRO RÁDIÓ

Az írásbeli érettségik után kezdik oltani a 16-18 éveseket





Az írásbeli érettségi vizsgák utáni héten kezdik el oltani a koronavírus ellen a 16-18 éveseket, akik Pfizer-vakcinát kapnak - közölte a Miniszterelnökség területi közigazgatásért felelős államtitkára a Magyar Nemzettel.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.05.06.
védekezés

A csütörtöki lapszámban megjelent cikkben György István, aki az országos oltási munkacsoport vezetője is, azt mondta, hogy már regisztrálhatnak az immunizálásra az ebbe a korosztályba tartozók.

Az érettségik zavartalansága érdekében döntöttek úgy, hogy jövő héten adják be az oltást a 16-18 éveseknek - indokolta.

Az írásbeli érettségik után kezdik oltani a 16-18 éveseket (Fotó: shutterstock/illusztráció)

Magyarországon csaknem kétszer olyan gyorsan immunizálják a lakosságot, mint az Európai Unióban átlagosan - mondta az államtitkár. Hozzátette, hogy az oltás életet ment.

Úgy vélekedett, hogy az egészségügy bírja a terhelést: múlt pénteken a hosszú sorok ellenére fegyelmezetten, gördülékenyen adták be a vakcinákat, ami az egészségügyi dolgozók felkészültségét és áldozatvállalását dicséri.

Sajnos a baloldal tovább vívja szélmalomharcát, hogy az oltási folyamatot lassítsa” - jelentette ki György István.





Ezeket olvastad már?
Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Megérkezett az első fotó a nagypénteki budapesti robbanás helyszínéről

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Szemet vonzó ismertetőjel: őt keresik a magyar rendőrök

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

Reggel került fel a körözési listára, hatkor már csattant is a kezén a bilincs

„Nem hittem a szememnek” -  Elképesztő, hogy mi utazott a pesti trolin

„Nem hittem a szememnek” - Elképesztő, hogy mi utazott a pesti trolin

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás