RETRO RÁDIÓ

Ma utalják a 13. havi nyugdíj első részletét





A napokban érkezik a 13. havi nyugdíj első egy heti része, amely 2,6 millió nyugdíjast érint az országban. A kormány a gazdasági újraindítási akcióterv részeként döntött arról, hogy fokozatosan visszavezeti a plusz havi nyugdíjat, amely 2024-re teljesen visszaépül.



Megosztás
Szerző: Metropol
Létrehozva: 2021.02.12.
állami támogatás

Azoknak a nyugdíjasoknak, akik utalás formájában kapják meg járandóságukat, már a napokban, akik pedig postai úton várják, azoknak a jövőhét elején érkezik az emelt juttatás.

Még idén jöhet az újabb emelés

A kormány 2012 óta a tervezett inflációval megegyező mértékben emeli a nyugdíjakat, ha pedig a tervezettnél mégis nagyobb volt a drágulás, akkor korrekciót alkalmazott. Az állam 2017-ben fizetett először prémiumot, amelyet a GDP 3,5 százalékos bővülése tett lehetővé. A nyugdíjprémiumra 2021-ben is jó esély van.

Így építik vissza a 13-ik havit

A plusz egyhavi nyugdíjat az idősek legnagyobb horderejű juttatásának nevezte Farkas András, a NyugdíjGuru alapító-főszerkesztője. Kiemelte, hogy minden heti plusznyugdíj 2 százalékos emelésnek felel meg, ez olyan, mintha nem 3, hanem 5 százalékkal emelték volna a járandóságot. Jövőre már plusz 4, 2023-ban 6, 2024- ben pedig, amikor visszaépül teljes egészében, már 8 százalékos emeléssel lesz egyenértékű a plusznyugdíj. A szakértő emlékeztetett: 2010 és 2014 között a tényleges inflációnál nagyobb mértékben emelték az időskori juttatást, ezzel – mint mondta – létrejött egy rejtett 13. havi nyugdíj.

Fotó: shutterstock

Emelkedett az időskorúak munkakedve

A foglalkoztatónak nem kell megfizetnie sem a szociális, sem a szakképzési hozzájárulási adót a nyugdíjas alkalmazottja után. Így a munkavállaló 18,5 százalékkal, a munkaadója pedig 17 százalékkal jár jobban. Farkas András emlékeztetett, hogy amikor a kormány meghozta ezeket az intézkedéseket, hatalmas volt a munkaerőhiány a gazdaságban. A KSH legutóbbi adatai szerint 2019-ben emelkedett az időskorúak aktivitási rátája, s koronavírus-járvány előtt mintegy 200 ezer nyugdíjas dolgozhatott. A pandémia miatt, közülük most körülbelül 100 ezren nem dolgoznak, de később várhatóan visszatérnek a munkába.

A plusz, a nyugdíjszerű ellátásban részesülőknek is jár

A ma érkező 13. havi első részlete, átlagnyugdíj esetén 37 650 forint többletet jelent – közölte a családokért felelős tárca nélküli miniszter Facebook-oldalán. Idén plusz egyheti, jövőre kétheti, utána háromheti, majd egy teljes havi nyugdíjat kapnak a nyugdíjasok és a nyugdíjszerű ellátásban részesülők is– tette hozzá. Novák Katalin elmondta, hogy a költségvetésből 90 milliárd forintot fordítanak erre: 77 milliárdot az öregségi nyugdíjban, 13 milliárdot a nyugdíjszerű ellátásban részesülőkre.

Örülnek a budapestiek a 13. havi nyugdíj visszavezetésének

– Örülök, hogy visszavezették a 13. havi nyugdíjat, nagyon rossz döntésnek tartottam, hogy anno elvette a baloldal – mondta lapunknak József.

Fotó: Metropol/Máté Krisztián

– Ezekben a nehéz időkben fontos a plusz bevétel, örülök neki– mesélte Mária.

Fotó: Metropol/Máté Krisztián

– Már korábban is vissza lehetett volna vezetni, de örülök neki persze. Várom a postást – mondta Ferenc.

Fotó: Metropol/Máté Krisztián

 





Ezeket olvastad már?
Rémálommá vált a látogatás: akaratlanul traumatizálták gyereküket a szülők

Rémálommá vált a látogatás: akaratlanul traumatizálták gyereküket a szülők

Horrorház Nagyszombaton: brutális kínzásoknak vetette alá négy gyermekét a szülőpár

Horrorház Nagyszombaton: brutális kínzásoknak vetette alá négy gyermekét a szülőpár

Lecsapott az ítéletidő Dubajban: vízben úsznak a repülőgépek - Videó

Lecsapott az ítéletidő Dubajban: vízben úsznak a repülőgépek - Videó

Nem 8, 48 ezer hektár!

Nem 8, 48 ezer hektár!

Top hírek





Ezek is érdekelhetik



Hírlevél-feliratkozás